Parkoló a városháza udvarán

Parkoló a városháza udvarán
A nagyváradi önkormányzat megbízásából befejeződtek a munkálatok a városháza belső udvarán, ahol egy modern működési elv alapján üzemelő parkolót alakítottak ki, melyet a jövő héttől kezdve lehet majd igénybe venni.

Behajtani a Városháza utca felől lehet (a volt kantin kapuján), a kijárat pedig közvetlen emellett van. A beruházást azzal a céllal végezték, hogy megkönnyítsék a lakosság hozzáférését a Polgármesteri Hivatal által nyújtott szolgáltatásokhoz. Anélkül hogy fizetnének, vagy kiszállnának az autójukból, a gépjárművezetők automatikusan egy jegyet fognak kapni, az ezt kibocsátó készülék fehér gombjának megnyomását követően. Ez feljogosítja őket majd arra, hogy 30 percig ingyen parkoljanak a belső udvarban kialakított húsz, sárga festékkel jelzett hely valamelyikén. Amennyiben az intézményben való tartózkodásuk meghaladja a fél órát, ki kell fizetniük a különbséget a fehér bódéban ülő városházi alkalmazottnak. Egy óra parkolás itt 2 lejbe kerül. Az új parkoló hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 7.30-15.30 óra között, csütörtökön pedig 7.30-18.30 óra között fog működni. Figyelem, a máshol vásárolt parkolójegyek ezen a helyen nem lesznek érvényesek!



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter