Párizsban végzett igei szolgálatot Csűry István

Párizsban végzett igei szolgálatot Csűry István
A hugenották harciassága még nyomokban sem lelhető fel manapság a szekularizált Párizsban, és az Ady-korabeli pezsgő magyar irodalmi, művészeti élet sem jellemző már.

A Magyar Református Egyháznak nemcsak magyar nyelvterületen- az anyaországban, vagy a Kárpát-medencei külhoni országokban- vannak református gyülekezetei, hanem 80 országban van úgymond szétszórva, illetve jónéhány országban működnek önálló gyülekezetei. Ezek közt vannak az úgynevezett európai országoknak a kicsiny református gyülekezetei, és a nyugat-európai országok közt az egyik kiemelkedő helyet Franciaország, és éppen Párizs foglalja el. Az ottani gyülekezet 65 esztendővel ezelőtt alakult meg, és éli a maga sajátos, diaszpóra-helyzetéből fakadó életét, ami azt jelenti, hogy a hatalmas nagy Franciaországban, vagy ennek hatalmas nagy fővárosában néhány tucat ember havi rendszerességgel találkozik. Ezekre az istentiszteletekre általában meghív magyarországi, illetve most már a Generális Konvent kapcsán az egész konvent területéről lelkipásztorokat, és évente hat alkalomra a Magyar Református Egyház konventje delegál lelkészeket.
Csűry István királyhágómelléki püspök második alkalommal fogadta el ezt a meghívást, ami azt jelentette, hogy advent második vasárnapján- amikor már karácsonyt is ünnepelt a párizsi gyülekezet, hiszen a legközelebbi igei találkozója már csak januárban lesz- szolgált közöttük. Elmondása szerint mindig nagyon mély nyomokat hagy benne a diaszpórában való megfordulás, az ottani igehirdetés, s ez így történt vele már az első alkalommal, öt évvel ezelőtt is, amikor egy reformációi istentiszteleten hirdette Isten örök érvényű és megtartó igéjét. Ugyanis az a néhány óra, amit az ember eltölt közöttük, előhoz minden olyan gondot és örömöt, ami egy szórványban élő gyülekezet magában hordoz. Érdekes ilyenkor találkozni azzal, hogy miként nyilvánul meg az olyan emberek esetében, főleg akik nem régóta vannak kint, a honvágy, vagy akik régóta ott élnek, hogyan nosztalgiáznak azokról az időkről, amikor még nem mentek ki. Hogyan szólal meg a lélek olyan helyzetben, amikor igazolni próbálja azt, hogy tulajdonképpen jó helyen van, megtalálta a helyét, vagy éppenséggel hogyan kínlódik sokszor az a belső hang, amikor egy-egy problémáról, feszültségről esik szó.

Partiumból

Az istentiszteleten, bár a gyülekezet nagysága úgy 40 körül van, több mint ötven személy vett részt. És mivel híre ment annak, hogy lelkipásztor érkezik Európa keleti feléről, több Erdélyből, illetve a Partiumból származó atyafi is ott volt, talán egy kicsit azért is, hogy hallja a magyar szót, a szülőföldjéről szóló híreket, amelyeket ilyenkor az egybegyűltek meg szoktak osztani egymással. Karácsonyra tekintve természetesen az adventi ige szólt az istentiszteleten, a várakozásnak a feszültsége, de ugyanakkor a beteljesülés öröme is.
Amúgy ezeken a havi találkozókon általában olyanok is részt vesznek, akik ha nem is tartoznak a gyülekezethez, de azért fontosnak tartják, hogy el-eljárjanak. Ezek közt vannak azok az alkalmi munkások, akik csupán rövid időre mennek ki dolgozni, és azok a vegyes házasságban élők is, akik ugyan lehet, hogy egy másik egyházhoz is tartoznak, de az ilyen alkalmakkor szokták az innen vitt felekezetiségüket, vallásosságukat megélni.
A franciaországi magyar református gyülekezetről elmondható, hogy noha kicsi, mégis nagyon jól szervezett. Nincs semmi ingatlanjuk, templomuk, parókiájuk, hanem egy protestáns templomban bérelnek egy kisebb termet, ami egy előadóterem tulajdonképpen, ahol szószék és padok vannak, és itt zajlanak az istentiszteleteik. A gyülekezetnek van presbitériuma, gondnoka, főgondnoka, akik jól együttműködnek, és egy aranyos hölgy, Heddad Annamária a lelke ennek a közösségnek. E-mail, illetve telefon kapcsolatban vannak, és nagyon odafigyelnek egymásra. Több idős ember van közöttük, olyanok is, akik már nem is tudnak eljárni ezekre a közösségi alkalmakra, de azért meglátogatják őket, vagyis a párizsi magyarság összetart. Tulajdonképpen a gond onnét származik, hogy ez a maroknyi, jól szervezett gyülekezet szinte értetlenül nézi azt, hogy Franciaország fővárosában nagyon sok magyar ember megfordul, de valamiért nem nagyon akar csatlakozni a felekezetek gyülekezeteihez, és ez nem csak református viszonylatban van így. Több mint valószínű ennek az egyik oka, hogy legtöbben azért azzal a gondolattal élnek ott, hogy nemsokára visszatérhetnek a szülőföldjükre, és ezért nem akarják elkötelezni magukat.
Kellemes élménynek bizonyult Csűry István számára a Partiumból elszármazottakkal való találkozás, akik elmondták, hogy terveik szerint négy-öt évet szeretnének Párizsban eltölteni, de alig várják, hogy eljöjjön az a pillanat, mikor hazatérhetnek. Az Ady-korabeli pezsgő párizsi magyar kulturális élet azonban kevésbé jellemző napjainkban. A társaság vegyes, de legalábbis a kinti reformátusok többsége inkább kemény fizikai munkát végez. Azért elvétve persze vannak olyanok is, akiket a szellemi tudásuk vezérelt a francia fővárosba, és aztán kint ragadtak, például kutatóintézetekben dolgozó mérnökök, akik gyakran hazajárnak. Az irodalom, a művészetek képviselői napjainkban kevésbé vannak jelen, a püspök egy olyan családot talált, melynek egyik tagja a festészet területén ér el szép sikereket. A gyülekezetben különben néhány fiatalember igen aktív munkát végez. Az egyik közülük, Kiss Zsolt építész, aki szintén a szakmája miatt él kint. Nagy lelkesedéssel szövi a gyülekezeti kapcsolódási hálót, szeretettel fogadja a lelkipásztorokat, mutatja be nekik Párizs nevezetességeit, emblematikus és páratlan építményeit, kulturális központjait.

Biztonságérzet

Az utóbbi időszak terrorcselekményei sajnos Párizson is nyomot hagytak, a püspök szerint ritka az olyan város, ahol annyi rendőrt látott volna, mint ott. Nemcsak gyalogos őrszemekkel, hanem lovas rendőrökkel is lehet találkozni lépten-nyomon, s rengeteg rendőrautót lehet látni. Megjegyezte azt is: érdekes volt egy délután azt hallani a hírekben, hogy Párizsban kiraboltak egy turisztikai központot, a túszokat elengedték, a túszejtőket pedig nagy erőkkel keresik, miközben ők semmit se tudtak arról, hogy a közvetlen közelükben ez történt… Hozzátette: ezzel együtt a biztonságérzetre nem lehetett panasza, mert látszik, hogy a hatóságok mindenre odafigyelnek.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,