Parádés játékkal nyertek

A Nagyváradi Bihar FC ott folytatta
felkészülési meccseinek
sorozatát, ahol szombaton elkezdte: akkor 12
gólt rúgott a Zsibónak, kedden egy
hetessel folytatta…


Múlt szombat után ismét
parádés játékkal rukkolt
elő a 2009/10-es
másodosztályú bajnoki
labdarúgó idényre
készülő Nagyváradi Bihar FC:
kedden délután 7–0 arányban
valóságal lelépte a
harmadosztályos újjonc Luceafăult.
Pedig az előzmények – szintén
szombaton a Farcaş-csapat kilencet rúgott a
III. ligás zilahi alakulatnak – nem azt
vetítették előre, hogy nagy
különbség lesz a két csapat
között, sőt még sok gólt
sem ígért a meccs. Szerencsére a
vendéglátó piros-kékek nem
ezen a véleményen voltak, s a nagy meleg
ellenére végigrohanták a
rájuk „kiszabott” 45 percet, s
folyamatosan támadták a Goia, Lazea, majd
végül Gheţe által
őrzött vendégkaput. Leginkább
Lukács volt elemében az első
félidőben, akit képtelenség
volt tartani, és szinte minden
megmozdulása életveszélyes volt,
szünet után pedig Balla csalta elő a
tapsot a szurkolókból
élményszámba menő
játékával…

Lukács önzetlensége


A két együttes közötti
osztálykülönbség nem csak
papíron, hanem a pályán
nyújtott játék révén
is megmutatkozott, a vendégek szemmel
láthatóan tartottak
ellenfelüktől, igaz, nekik sem kellett a
szomszédba menni elsajátítani a
férfias, sőt igen kemény
belemenéseket. Az első gólra a 17.
percig kellett várni, amikor Lukács
lépett ki egy „szemes”
labdával két védő
között, majd ahelyett, hogy a tehetetlen
kapus felett a hálóba emelt volna,
középre passzolt, ahol Lupaşcu egy
szimpla formalitást hajtott végre a labda
kapuba passzolásával – *1–0*.
A 39. percben Lukács lekupírozta az
első gól előtti
megmozdulását, ám ezúttal
Andor érkezett jókor középen,
s vágta a léc alá a labdát
– *2–0*. Négy perccel
később – a két gólpaszt
adó – Lukács volt a
végrehajtó: Lupaşcu sarokkal
passzolt vissza a kaputól 22 m-re
álló szőke csatárhoz, aki egy
állítás után
védhetetlen gólt lőtt a mozdulni sem
tudó portás mellett – *3–0*.

Balla-passzok és -gól


A parádé már a második
játékrész 2. percében
folytatódott, amikor a Kolozsvári
Universitateatól frissen érkezett Sanda
passzolt a középen egyedül felejtett
Andronichoz, aki egy laza mozdulattal
továbbított az üres kapuba –
*4–0*. Míg az első 45 percben a
vendégeknek egyszer sem sikerült eljutni
Fildan kapujáig, addig a
térfélcserét követően a
Bihar FC hálóőrének is akadt
már dolga, igaz, csak kétszer, de azt is
tökéletesen oldotta meg. A
kitámadó
Luceafărul-játékosok sokszor nem
tudtak visszazárni az
ellentámadások alkalmával, a bal
szélen felhúzódó
Ballával pedig egyszerűen nem
bírtak, még akkor is nála maradt a
labda, ha ketten is ráncigálták.
Az apró termetű, de annál nagyobb
játéktudással rendelkező
szélső a 72. percben Filip
beadását váltotta gólra egy
csukafejessel *(5–0)*, majd a 80. percben a
baloldali Balla-elfutást, és
középreadást követően
Lobonţ növelte az előnyt –
*6–0*. A kegyelemdöfést Sanda adta
meg a „minden sebből
vérző” Luceafărulnak,
miután a 86. percben a leshatárról
kiugorva, 14 m-ről kilőtte a hosszú
sarkot – *7–0*.

Tények


*Nagyváradi Bihar FC–Nagyváradi
Luceafãrul 7–0 (3–0).* Bodola Gyula
Stadion, mintegy 800 nézõ, *vezette:*
Marius Omut. *Gólszerzõk:* Lupascu (17.
p.), Andor (39. p.), Lukács (43. p.), Andronic
(49. p.), Balla (72. p.), Lobont (80. p.), Sanda (86.
p.). *Sárga lapok:* Filip, illetve Ghilea, Iova,
Bulz. *Bihar FC:* Fildan – Târcã,
Muscã (46. p. Ambrus), Tânc (46. p.
Cosma), Kelemen (46. p. Dianu) – Opriceanã
(46. p. Ban), Strãut (46. p. Filip), Bucur,
Andor (56. p. Balla) – Lupascu (46. p. Andronic),
Lukács (46. p. Sanda). *Edzõk:* Ioan
Petcu és Horia Rãdulescu.
*Játszott még:* Achim és Lobont.
*Luceafãrul:* Goia (30. p. Lazea; 60. p. Ghete)
– Jude, Magda, Giura, Cipãu – Ianc,
Ghilea, Codoban, Dumiter – Briciu, Neaga.
*Edzõk:* Florin Farcas és Cosmin
Brândas. *Játszott még: Toseschi,
Iova, Bulz, Crisan, Ember, Grosu, Monenciu.

Szántó Á. Zoltán

Címkék: , ,