Pándi Karolát meghívták a felnőtt-válogatottba

Pándi Karolát meghívták a felnőtt-válogatottba
Az olimpiabajnok Alina Alexandra Dumitru, illetve a világbajnoki bronzérmes Corina Căprioriu, illetve Andreea Chiţu társaságába került Pándi Karola, a Szatmárnémeti Unio SK cselgáncsozója, ugyanis vasárnaptól a felnőtt válogatott tagja lesz a Sportlíceum 12. osztályos tanulója.

A Terely Mihály, Ramona Igna edzőpáros többszörös érmes tanítványa az elmúlt hétvégén győzte meg a szövetség vezetőit arról, hogy az ifjú tehetségnek helye van az ország legjobbjai között, miután a Déván rendezett 20 éven aluliak bajnoki döntőjében ezüstérmet szerzett. Pándi Karola a 70 kilogrammos súlycsoport fináléjában hosszabbításban, bírói döntéssel vesztett, de edzője szerint a bajnoki címet is megérdemelte volna. „Ahogy küzdött, megérdemelte volna az aranyérmet. Sajnos a bírók úgy döntöttek, hogy nagyváradi ellenfele volt a jobb” – mondta Terely.

Ugyanebben a súlycsoportban az olimpiai központban készülő szatmárnémeti kadet-bajnok cselgáncsozó, Faur Mihaela bronzérmet szerzett. „Mihaela olyan dobást is bevitt, ami nekem nagyon tetszett. Jól ment a lábkaszálás is” – dicsérte tanítványát a szakvezető, aki sajnálja, hogy a 66 kilós fúk küzdelmében Cristian Şereş csak a harmadik helyen zárt. „Titkon bíztam abban, hogy bajnoki címet szerez. Sajnos, akárcsak tavaly, ismét egy nagy bírói hiba miatt csúszott le a dobogón” – értékelt Terely. Másik két sportolójuk, Tróba Helmut (73 kg) a bronzmérkőzést vesztette el és a 7. helyen zárt, míg Kovács Dóra (57 kg) a vártnál korábban búcsúzott a további viadaloktól.