Pancsolt szeszes italokkal kereskedtek

Pancsolt szeszes italokkal kereskedtek

Hamis szeszes italok
előállításával és
forgalmazásával vádol öt
nagyváradi férfit a Bihar megyei
rendőrség. Több mint száz
kereskedelmi egységbe szállítottak
rendszeresen a hamisított italokból.


A Bihar megyei rendőrség
sikkasztásokkal foglalkozó
gazdaságvédelmi osztálya
csütörtökön
büntetőeljárást indított
öt váradi személy ellen, akiket
többek között
adócsalással, szeszes italok
hamisításával és
forgalmazásával vádolnak. A
nyomozás első szakaszában
kiderült, hogy a gyanúsítottak (a 46
éves I.A.L., a 47 éves N.V., a 48
éves I.I., a 41 éves M.P., valamint a 47
éves O.Ş) 2009 és 2010
között egy egész Bihar
megyé
re kiterjedő
bűnhálózatot építettek
ki, melyen keresztül etilalkoholból
előállított hamis szeszes italokat
forgalmaztak szerte a megyében. Több mint
száz kocsma és étterem
vásárolt rendszeresen – minden
legális keretet mellőzve – szeszes italt a
bűnhálózat tagjaitól.
Bebizonyosodott: a fent említett
időintervallumban 50 ezer liter etilalkoholt
vásároltak, amiből 150 ezer liter
szeszes italt állítottak elő, majd
forgalmaztak. Ezúton körülbelül
1.500.000 lejre tettek szert.
 

Bűnhálózat



A bűnhálózat néhány
tagját 2010 áprilisában egy
házkutatás alkalmával
érték tetten,
Nagyváradon. Ekkor egy
alkohol-előállításra
használt, kezdetleges berendezést,
öt tonna alkoholt és 90 ezer lejt foglaltak
le. A nyomozás következő
fázisában Arad megyére is
kiterjesztették a vizsgálatot, melyben
immár hetven rendőr vett részt.
Tizenhét házkutatást
végeztek el nem csak
magánszemélyek lakásain, hanem
egyes kereskedelmi egységek székhelyein.
A kutatások során nagyváradi,
cseszvárai és magyarcsékei
ingatlanokban újabb bizonyítékokat
találtak: egy
alkohol-előállításra alkalmas
automatikus működésű
berendezést, ugyanakkor további 4506
liter alkoholt (50 ezer lej értékben),
2000 darab, különböző
méretű műanyag palackot, 10 ezer
hamisított címkét. Ugyanakkor a
rendőrök lefoglaltak 3500 eurót, 300
gramm aranyat, 1350 lejt, és egyéb
javakat, melyek feltehetően a hamisított
italokkal való kereskedésből
származtak. A Vám- és
Pénzügyőrség
felügyelőit is bevonták a
nyomozásba, melynek során további
12 Bihar megyei kereskedelmi egységről
bizonyosodott be, hogy a bűnhálózat
által hamisított
italokat forgalmaztak. Az öt
gyanúsított közül három
– N.V., I.I., I.A.L. – ellen elrendelték az
előzetes letartóztatást. A
másik két személy
szabadlábon védekezhet.


Mészáros Tímea