A folkzenét elektronikus tánczenével elegyítő brazil-amerikai-cseh csapat, a N.O.H.A., valamint a kanadai kelta punk formáció, a Real McKenzies is fellép június végén a debreceni Campus Fesztiválon, amelyen a hazai könnyűzene élvonala is koncertet ad.
A nagyon magas színvonalú tavalyi mustra után a szerdán kezdődő 65. cannes-i filmfesztivál minden idők egyik legnyitottabb versenyének ígérkezik: az Arany Pálmáért induló mind a 22 alkotás rendezője elismert, ezért a kritikusok nem mernek jóslatok- ba bocsátkozni az esélyekről.
A biológiai sokféleség átlagosan 28 százalékkal csökkent 1970 óta, az embe-riségnek pedig másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége a fogyasztás jelenlegi mértékéhez a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden közzétett, 2012. évi Élő Bolygó Jelentése (Living Planet Report) szerint.
Kedden a május 14-23. közt zajló XVI. Körösvidéki Múzeum-napok keretében megnyitották azt a kiállítást, mely az intézmény új székhelyén kialakítandó részlegek látványterveit mutatja be.
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris és a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig is.
A Székelyföldet feldaraboló közigazgatási átszervezési terv ellen tiltakozik Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez. A levél szerint az új román kormány régiós felosztási terve Székelyföldet három különböző régióba tagolná, ami sértené Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a kisebbségi keretegyezményt, és a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját.
Az autonómia az egyetlen logikus és természetes kompromisszum a nemzetállami többség területi szuverenitása és a kisebbségek létezéshez való joga között – mondta a Digi24 román televíziónak adott interjújában Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet.
A Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált a volt miniszterelnök szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de addig nem tud érdemi határozatot hozni, amíg nem áll rendelkezésre a politikus dolgozata.
A bukaresti Restitúciós Bizottság ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy a nagyváradi volt pénzügyi palota, majd poliklinika épülete a váradi Irgalamasrend jogos tulajdona.
Óriásmedúzát filmetek le az Atlanti-óceánban, Nagy-Britannia közelében, a fajt ugyan már a hatvanas években felfedezték, megfigyelései azonban ritkaságszámba mennek.
A felnőtt lakosság igen jelentős része ébred gyakran fáradtan, kialvatlanul, így nem meglepő, hogy szinte nincs olyan ember, aki ne alkalmazna valamilyen praktikát az ébrenlét fokozása érdekében.
A papagájok tudvalevően mókás és jópofa madarak, ezért papagájos videók nézegetésével múlattuk az időt és közben összeállítottuk a mi top ötös listánkat.
A lótücsök vagy lótetű a lótetűfélék csa- ládjába tartozó kártékony rovar; főként Európában lelhető fel. Annak ellenére az egyik legsúlyosabb kártevő, hogy gyakor- latilag nem a növények a fő táplálékai.
A Nagyváradi Tömegközlekedési Vállalat (OTL) megkapta az ISO 14001 minőségi tanúsítványt. A TÜV Rheinland, valamint az OTL igazgatója eredményekről, tervekről számolt be kedden.
Bolívia nem tartja tiszteletben saját törvényeit, még kevésbé a nemzetközi megállapodásokat – erre a megállapításra jutott Gulyás Gergely, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes alelnöke, aki a dél-amerikai országban járt a napokban, hogy a Tóásó-ügyben vizsgálódjon.
Életműdíjat kap Törőcsik Mari színművész az idei Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyen hasonló kitüntetésben részesül Claude Lelouch francia filmrendező és Geraldine Chaplin színésznő is – jelentették be hétfőn Kolozsváron a szervezők.
A romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium az elmúlt két és fél évben hangsúlyosan figyelt oda a magyar vonatkozású műemlékek helyreállítására, és ezzel a korábbi években kialakult aránytalanságokat próbálta felszámolni – jelentette ki kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor volt kulturális és örökségvédelmi miniszter.
Adócsökkentést ígérnek jövőre az év végi romániai parlamenti választásokon győzelmi esélyekkel induló kormánypártok, az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett háromkulcsosat vezetnének be, s az szja mellett csökkentenék a társadalombiztosítási járulékot is.
Május 14-19. között Félixfürdőn zajlanak az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napjai. A hivatalos megnyitót hétfő délután tartották az egyik szálló konferenciatermében.
Törölné a parlamenti bejutási küszöböt a román Szociálliberális Szövetség (USL), amely már kezdeményezte a romániai választási rendszer módosítását. Ezt Victor Ponta miniszterelnök, az USL társelnöke erősítette meg hétfőn egy sajtótájékoztatón.
Szlovákiai magyar fiatalokat vert meg egy csoport randalírozó fiatal Pozsony óvárosában vasárnapra virradó éjjel. A felvidek.ma hírportálon közölt levél írója úgy tudja, az elnöki palota előtti téren, “13-15 bőrfejű neonáci” hazafi azért támadta meg a magyar fiatalokat ,mert azok magyarul beszéltek.
Az FBI több szakértője is előadást tart a Felkészülés a Kihívásokra Partnerséggel elnevezésű háromnapos, váradi konferencián, melyen főként rendőrök, csendőrök, ügyészek vesznek részt.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem keretében működő Janus Pannonius Szakkollégium szervezésében Prof. Dr. Ladányi János szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora tart előadást április 4-én, szerdán 18 órától a PKE dísztermében A romák társadalmi helyzetének alakulása a piacgazdasági átmenet időszakában címmel.
Több mint kétszáz tanuló vett részt a tizenharmadik alkalommal megrendezett nyelvÉSZ vetélkedő megyei szakaszán, a nagyváradi Dimitrie Cantemir iskolában. Nyolcan jutottak tovább.
A kormány tegnapi ülésén döntött a helyhatósági választások végleges időpontjáról, ugyanakkor jóváhagyták a választások költségvetését, melyet 99,864 millió lejben határoztak meg.
Ha nem látjuk a fotókat, nem is hisszük el: drótból hajtogatott Merci-jel; sárga korlátdarab egy Jaguar első lökhárítója helyén; kartonpapírból készült csomag-tartó-tető; bevásárlókocsi-darab a kerék helyén, és retesszel zá- ruló kocsiajtó – vicces home made megoldások csóri autó- tulajoknak. Döbbenetes fotók!
Tőkés László EP-képviselő 2012. február 9-én Budapesten átadta az Európai Parlament alelnökségét utódjának, Surján László kereszténydemokrata politikusnak, akit az EP január 18-i plenáris ülésén választottak meg a tizennégy új alelnök közé.
Várhatóan június 10-én rendezik meg az önkormányzati választásokat – ebben állapodtak meg a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok hétfői tanácskozásukon.
A nyilvánosságra hozott előzetes népszámlálási adatok felborították Románia makrogazdasági adatait. A romániai magyarság százalékarányban sok helyen növekedőben van, ami számunkra biztató jel.
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára, amelyen a Vajdaságból többek között a Magyar Nemzeti Tanács több programja, Erdélyből a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem, míg Kárpátaljáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szerepel.