Óvintézkedések extrém hidegben

Vigyázzunk: a folyóvizeken, tavakon képződő jégréteg vastagabbnak tűnhet, mint amilyen valójában. Fotó: Alexandru Niţescu
Vigyázzunk: a folyóvizeken, tavakon képződő jégréteg vastagabbnak tűnhet, mint amilyen valójában. Fotó: Alexandru Niţescu
Ne merészkedjünk a jégre, ne végezzünk kinti kimerítő munkát, figyeljünk a fagyás jeleire – többek között ezekre figyelmeztet a Bihar megyei Crișana Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség.

Csalóka lehet a folyóvizeken, tavakon képződő jégréteg, vastagabbnak tűnhet, mint amilyen valójában, figyelmeztet közleményben főfelügyelőség, ezért ne merészkedjünk rá, bármikor beszakadhat. Fontos, hogy a szülők magyarázzák el ezt a gyerekeknek, hogy megelőzzék a baleseteket. A halászok se próbálkozzanak a jég alatti halászattal, mert az életükkel fizethetnek.

További jó tanácsok: figyeljük/olvassuk a helyi illetékeseknek a sürgősségi helyzet kezelését illető közleményeit; óvakodjunk a túlzott koffein és alkoholfogyasztástól, de elegendő folyadékot fogyasszunk és együnk rendszeresen; ne vigyük túlzásba a kinti munkát, például ne lapátoljunk havat míg teljesen kimerülünk, ugyanis a kimerültség extrém hőmérsékletben szívkrízist okozhat. Mielőtt kint fizikai erőfeszítést tennénk, végezzünk bemelegítést.

A fagyás jelei

Figyeljünk a fagyás első jeleire – ezek közé tartozik az érzékelő képesség elvesztése és a végtagok elfehéredése. Ha ezeket vesszük észre, kérjünk azonnal orvosi segítséget. A hipotermia (kihűlés) jelei pedig az ellenőrizhetetlen reszketés, a memória elvesztése, a tájékozódási képesség elvesztése, álmosság, kimerültség. Ha ilyesmit veszünk észre valakin, vigyük meleg helyre és adjunk neki meleg, de nem alkoholtartalmú italokat.

Ne vegyük túlzottan igénybe az elektromos hálózatot, azaz ne működtessünk egyszerre nagy teljesítményű, villannyal működő felszereléseket, s a hordozható melegítő alkalmatosságokat helyezzük legalább egy méterre a gyúlékony anyagoktól.

Csak akkor használjuk a személygépkocsit, ha elengedhetetlen, lehetőleg ne induljunk útnak egyedül, csak nappal közlekedjünk és értesítsük ismerőseinket az úti célunkról. Lehetőleg kerüljük a mellékutakat, ha csak tehetjük fő úton közlekedjünk.

Címkék: , ,