Öttusáztak a harmadikos diákok

Öttusáztak a harmadikos diákok
Nagyvárad- Szerdán a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum sportterme biztosított otthont a III-os diákok számára szervezett öttusa bajnokság megyei szakaszának. Két csapat jutott tovább.

Az egyik erdélyi gyermekfolyóirat által hatodik alkalommal megszervezett öttusa bajnokság lelke a mozgás, a játék és a csapatszellem, és a cél, hogy a résztvevők figyelmét felhívják arra, hogy mennyire fontos a sportolás, az egészséges életmód. A versenyzők ötféle küzdelemben kellett összemérjék az erejüket: ügyességi akadálypálya, célba dobás, helyből távolugrás, egyensúlyozás, valamint váltófutás. Hat, 4 fős csapat jutott be a vetélkedő április 13-án zajlott megyei szakaszába, ahonnan két csoport jutott tovább a június 4-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett országos döntőbe.

A Bihar megyei szakasz szervezője Tankó Zita, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanítónője volt, a lebonyolításban pedig közreműködtek Tóth Erika-Mónika, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tornatanára, illetve Oláh Róbert és Bényi László, a Sportiskola tanárai (akik jelenleg a Szent Lászlóban is tanítanak).

A csapatok

Nagyváradról a Szacsvay Imre Általános Iskolából két csapat- a Száguldó (Szabó Zalán, Kiss Barna, Pápay Regő és András Bence) és a Kengyelfutó gyalogkakukk (Habineac Gergő, Oláh Róbert, Balog Gergő és Pfeifer Dávid), a szentlászlós Csupa-csupa (Nagy Petra, Králik Antal, Tánki Balázs és Nagy Zsolt), és a Nicolae Bălcescu Általános Iskolából a Gyorsaság (Izsák Nándor, Borbély-Bartis Bálint, Orbán Eszter és Bucurean Alexandra) volt jelen, míg vidékről a bihari Gáspár András Általános Iskolából a Kobrák (Farkas Tünde, Farkas Réka, Gergely Norbert és Köteles Krisztina), és a hegyközkovácsi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolából a Pusztítók (Antal Roland, Silaghi Georgiana, Boşca Alin és Silaghi Hendrik) voltak ott. Továbbjutottak a Száguldó és a Csupa-csupa. Médiatámogató a Bihari Napló volt.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter