Osztrák diákok segítenek

Osztrák diákok segítenek
Nagyvárad – Nagyban zajlik a munka az egykori Szent József kórház épületében. Az épületet tavalyelőtt kapta vissza a katolikus egyház, azóta sikerült felújítani a tetőt és a homlokzatot. A tervek szerint Caritas-központot, idősotthont hoznak majd itt létre.

Ezúttal osztrák tanárokból és diákokból álló csapat jött segédkezni a munkálatokban. Peter Zidar, a zistersdorfi szakiskola diakónus hittantanára már 1995 óta rendszeresen segíti többek között a nagyváradi Caritas Catolica segélyszervezetet. Kérdésünkre elmondta: hitoktatóként nem csak beszélni szeret a vallásról, fontosnak találja a keresztény jellegű cselekvést be is mutatni a diákoknak. „Nagy öröm számomra, hogy ezt a fajta tapasztalatszerzést az iskola igazgatója is támogatja” – mondta a hitoktató. Az iskola igazgatója, Rudolf Wickenhauser szintén a Váradon munkálkodó csoport tagja. A csoport egyébként ezúttal mintegy 60 ezer euró értékű csöveket, vezetékeket hozott. Miután nyáron felszedték a régi csöveket, most ezek elhelyezésén és összekötésén munkálkodnak. A tizenöt fiatal közül tizenegyen a zistersdorfi szakiskola tanulói, négyen pedig a St. Pölten-i Handelsakademie gazdasági iskola diákjai.