Összevonja a munkaügyi miniszter a gyermekjogvédelmi hatóságot és a fogyatékkal élők hatóságát

Összevonja a munkaügyi miniszter a gyermekjogvédelmi hatóságot és a fogyatékkal élők hatóságát
Összevonják az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóságot (ANPDCA) és a Fogyatékkal Élők Országos Hatóságát (ANPD), jelentette be csütörtökön Violeta Alexandru új munkaügyi miniszter.

‘A tegnapi (szerda – szerk. megj.) sürgősségi rendeletben azt javasoltam a kormánynak és a kollégáknak – és beleegyezésüket adták -, hogy a munkaügyi minisztérium tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében vonjuk össsze az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóságot és a Fogyatékkal Élők Országos Hatóságát. Összevonjuk tehát a technikai apparátust, amivel időt, munkába fektetett energiát és erőforrásokat nyerünk, és ezzel szerintünk nő a hatékonyság a haszonélvezők érdekében’ – jelentette ki Violeta Alexandru sajtótájékoztatón.

A munkaügyi miniszter rámutatott még, hogy a minisztérium többi struktúráját is át akarja szervezni, meg akarja erősíteni az állampolgárokkal dolgozó alkalmazottak vonalát és a lehetőségek szerint le akarja csökkenteni a vezetői tisztségeket és átláthatóvá szándékozik tenni a tárca tevékenységét.

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .