Összegyűlt a pénz a szoborra

Összegyűlt a pénz a szoborra
Valószínűleg október folyamán avatják majd fel a Nagyváradról deportált gyermekek emlékművét, a Rhédey-kertben. A Tikvah Egyesület képviselői sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről.

Az első lépéseket mintegy három évvel ezelőtt tették meg, sok nehézséggel találták szembe magukat, de sok segítséget is kaptak. Amint Emilia Teszler, a Tikvah Egyesület elnöke elmondta, az engedélyek megszerzése körülményes volt, egyes engedélyek időközben lejártak, ezeket meg kellett újítani.
A szobor Heyman Évát ábrázolja, azt a váradi, zsidó származású fiatal lányt, aki Anne Frankhoz hasonlóan naplót vezetett, melyben beszámolt a háború és a deportálás szörnyűségeiről. Tizenhárom évesen halt meg, Auschwitzban. Amint a Tikvah Egyesület képviselője kihangsúlyozta, nem csupán neki, hanem minden, Váradról deportált gyermeknek emléket kívánnak állítani a szoborral. Az emlékmű egy Heyman Éváról készült fénykép alapján készült, melyen a kislány mosolyog, azonban az alkotáson elgondolkodó, komoly arccal van ábrázolva.

Segítséget kaptak

A venezuelai származású, Angliában élő Flor Kent szobrásznő ingyen készítette el a szobor makettjét és Emődi Tamás nagyváradi építész is sokat segített a terv megvalósításában, szintén ingyen. A Városi Tanács ugyancsak támogatta a projektet – többek között három négyzetméternyi területet használatba adott az egyesületnek –, de pénztámogatást nem nyújtott, így megalapozatlanok azok a megjegyzések, melyekben egyesek azt tették szóvá, hogy a szobor a nagyváradi adófizetők pénzéből készült volna. A Művelődési Igazgatóság is hozzájárult a terv megvalósításához, többek között közbenjárt azért, hogy megkapják a szükséges minisztériumi engedélyt.
A legnagyobb pénztámogatást a Jewish Distribution Committee, ismertebb nevén JOINT nevű szervezettől kapták és több váradi támogatójuk is volt – a Messiási Zsidók Közössége, a Görög-Katolikus Püsökség, a Római Katolikus Püspökség, a Nagyváradról elszármazott Mózes Teréz, Mózes Gábor és családja, továbbá Stern Péter és Tavaszi Hajnal – rajtuk kívül pedig kanadai, angliai, amerikai, franciaországi és izraeli magánszemélyektől is támogatást kaptak. Azt, hogy pontosan mennyi költségük lesz, még nem tudják, de biztos, hogy a végső összeg túllépi a húszezer eurót.

A gyűlölet ellen

A talapzatot Magyarországról rendelték, a bronzszobrot pedig Angliában öntik, mivel a minta megsérülhetett volna a szállítás alatt – viszont az angliai árak jóval magasabbak, mint a romániaiak. A szobor és a talapzat ki van fizetve, a szállítás viszont nem, de mindent összevetve úgy néz ki, megvan a szükséges pénz és nem lesz szükség további támogatásokra.
Elképzelhető, hogy az emlékművet az egyesület a későbbiek folyamán a városnak adományozza. „Szeretnénk, ha Nagyvárad kollektív memóriája őrizné  ennek az elveszett generációnak az emlékét, ez segítene tudatosítani  a diszkrimináció, a sztereotíp gondolkodás, az előítéletek, az antiszemitizmus és minden, kisebbségek ellen megnyilvánuló gyűlölködő magatartás veszélyeit” – vallja az egyesület elnöke.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter