Összefirkálták a csíkszeredai Hősök temetőjében álló emlékművet, a rendőrség keresi a tetteseket

Fotó: Andriesei Alexandru-Florin/Facebook
Fotó: Andriesei Alexandru-Florin/Facebook
Kivizsgálást indított a csíkszeredai rendőrség, miután ismeretlen tettesek piros festékkel különböző – többek közt obszcén – ábrákat festettek a Hősök temetőjében álló emlékműre.

Az összefirkált emlékműről a közösségi hálón jelentek meg az első fotók, ezt követően a rendőrség hivatalból kivizsgálásba kezdett rongálás miatt.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség nyomon van, és az elkövetők egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

A fotó közösségi hálón való megjelenése után az ábrák egy részét letörölték az emlékműről. Az Hősök temetőjében álló emlékművet két évvel ezelőtt is lefestették, akkor a hatóságoknak sikerült azonosítani a tetteseket.

www.agerpres.ro