Orvosi rendelőt avattak

Orvosi rendelőt avattak
Új orvosi rendelőt avattak szombat délután Asszonyvásárán, ahol a falu utcái is aszfaltburkolatot kaptak, összesen mintegy négy kilométer hosszúságban.


Asszonyvására lakói sok választási kampány során hallgathatták, hogy a faluba vezető bekötőút meg lesz javítva. A pénz mindig járt is volna rá, csak végül valahogy nem nagyon jutott. Aztán aki a szombaton tartott falunapra igyekezve bekanyarodott a DN 19-es országútról, az a faluközpontba, sőt, a többi utcán is végignyújtózó aszfaltcsíkon autózhatott. Összesen négy kilométernyi a leaszfaltozott útszakasz hossza, mondta el kérdésünkre Nyiri Sándor kiskereki polgármester, miközben a falunap megnyitójára tartottunk. Utóbbira a református templom kertjében került sor, a Kuthy Sándor esperes (1783-1851) emlékére tavaly állított kopjafánál. Székely István helyi lelkész köszöntötte a megjelenteket, méltatva a néhai érdemeit, majd a szentírásból idézett passzusra utalva kifejtette: valamennyien őrtállók kell legyünk a magunk helyén, s “hogy mit ér a munkánk, azt majd a tűz fogja megpróbálni”.

Menettáncosok vonultak

A falunapot formálisan Nyiri Sándor nyitotta meg, majd Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő méltatta a faluban végbe ment infrastrukturális fejlődést, melyekre szerinte kisebb városok is büszkék lennének. A kopjafa megkoszorúzása következett, majd az ünneplők levonultak a templomdombról az utca másik oldalára, ahol a felújított és kibővített orvosi rendelőt avatták fel. A faluközponti épület eddig is a helyi egészségügy szolgálatában állt, ám mostanra egy helyiséggel bővítették, a külső és belső rendbetétel mellett illemhellyel és központi fűtéssel is ellátták. A faluban heti egy alkalommal rendel családorvos, asszisztens ellenben naponta fogadja a betegeket, tudtuk meg Nyiri Sándortól, aki Szabó Ödönnel együtt vágta át az avatószalagot. Mindezek után kezdődtek a falunap színpadi műsorszámai, ezek bevezetőjeként helyi menettáncosok masíroztak végig a falu központján, a központi parkban épített színpadig.

Rencz Csaba