Országszerte zavartalanul zajlik a szavazás

Fotó: Alexandru Nițescu
Fotó: Alexandru Nițescu
Országszerte zavartalanul zajlik a szavazás a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendum második napján – közölte vasárnap reggel a belügyminisztérium sajtószóvivője.

Monica Dajbog rámutatott, akárcsak a referendum első napján, szombaton, vasárnap is reggel 7 órakor nyitották meg a szavazókörzeteket, és 21 óráig lehet voksolni. Az éjszaka folyamán a belügyi szervek alkalmazottjai látták el a szavazókörök őrzését.

A szóvivő szerint a referendum első napján, illetve a szombati urnazárás után nem történtek a közrendet érintő vagy a szavazás menetét befolyásoló, számottevő incidensek.

Dajbog ugyanakkor emlékeztetett, hogy a referendum mindkét napján 32 ezer rendőrt, csendőrt és tűzoltót mozgósít a belügy az általában szolgálatot teljesítő, 12 ezres állományon felül.

A szóvivő hangsúlyozta, a választópolgárok a lakóhelyük szerinti szavazókörzetben adhatják le voksukat, de ha más településen tartózkodnak a referendum ideje alatt, annak bármely szavazókörzetében voksolhatnak, majd nevük és személyi adataik felkerülnek egy pótlistára.

A szavazáshoz a következő, a voksolás napján érvényes iratok valamelyikét kell felmutatni: személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, diplomata-útlevél, elektronikus diplomata-útlevél, szolgálati útlevél, elektronikus szolgálati útlevél, katonai szolgálati könyv (a katonai iskolák diákjai esetében), valamint egyszerű útlevél, egyszerű ideiglenes útlevél és egyszerű elektronikus útlevél, mindhárom az állandó lakhelyül szolgáló ország feltüntetésével.

A lakosság-nyilvántartó szolgálatok vasárnap is nyitva tartanak 21 óráig, hogy azok, akiknek lejárt a személyi igazolványuk, de részt akarnak venni a népszavazáson, megtehessék – mondta még Monica Dajbog.

www.agerpres.ro