Országos Statisztikai Intézet: Romániában 10,6 millió, 16 és 74 év közötti ember internetezik

Országos Statisztikai Intézet: Romániában 10,6 millió, 16 és 74 év közötti ember internetezik
A romániai, 16 és 74 év közötti lakosok közel 70%-a, szám szerint 10,6 millió személy használta az internetet 2016-ban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett felméréséből.

A tanulmány szerint 1,2 százalékkal nőtt 2015-höz képest az internetfelhasználók száma az országban. A háztartások 65%-ban lehetőség van a világhálóra való csatlakozásra, ez a tavalyi számadatokhoz képest 4 százalékos növekedést jelent.

Arányaiban Bukarest-Ilfov megyében található a legtöbb háztartás, ahol a lakóknak hozzáférésük van a világhálóhoz: 5 lakásból 4-be bevezették az internetet az országnak ebben a régiójában. A sorban az északnyugati és nyugati megyék következnek, a leggyengébben Dél-Munténia (58%) és az ország északkeleti régiója áll (57,1%).

A statisztikai intézet adatai szerint a 16 és 74 év közötti személyek 69,7%-a használta életében legalább egyszer az internetet, közülük pedig 85,3% az elmúlt három hónapban rácsatlakozott a világhálóra. A megkérdezettek 71,3%-a mondta azt, hogy naponta vagy majdnem naponta internetezik.

A felmérésből az is kiderül, hogy a férfiak nagyobb arányban (72,2%) használják az internetet, mint a nők (67,2%).

A 16 és 34 év közötti fiatalok 91,9%-a internetezik, míg az 55-74 év közöttiek 38,4%-a – áll az Országos Statisztikai Intézet kimutatásában.

AGERPRES/(RO – szerző: Daniel BADEA, szerkesztő: Andreea MARINESCU, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)

www.agerpres.ro

Címkék: ,