Országos premier Nagyváradon

Országos premier Nagyváradon
Ezúttal nem a színházi világban, hanem az egészségügy terén készül országos premierre Nagyvárad: Romániába először próbál meg konzorcium rendszerben működtetni több kórházat.

A létrehozandó konzorcium lényege hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb szolgáltatásokat nyújtani, hangsúlyozta a projektet ismertető pénteki sajtótájékoztatón Ilie Bolojan a város polgármestere és dr. Gheorghe Carp a leendő konzorcium vezetője. Ennek a szervezési formának a létrehozását az teszi lehetővé, hogy mind a városi kórházbak, mind pedig a megyei kórháznak a fenntartója a nagyváradi önkormányzat. Az elképzelések szerint közös laboratóriumot, közös beszerzési osztályt, közös konyhát és közös személyzeti osztályt működtet majd a két egészségügyi intézmény, melyek igazgatótanácsai együttes üléseken fognak dönteni a közös ügyekről. Egyébiránt a két kórház igazgatótanácsa már elvi beleegyezését adta a konzorcium létrehozására, és most arra van szükség, hogy a nagyváradi helyi tanács is rábólintson a tervre.

Konkrétumok

A leendő konzorcium legfontosabb feladata az egységes laboratórium kialakítása és működtetése lesz. Gheorghe Carp elmondta: a városi kórházban kialakítanak egy laboratóriumot, amely mindkét kórház által rendelt laborvizsgálatokat elvégzi, sőt, itt lehet majd elvégezni a váradi vasutas kórház és a katonai kórház laborvizsgálatait is. Emellett a megyei kórházban lesz egy külön laboratórium, ahol a sürgősségi vizsgálatokat végzik majd el. A közös laboratóriumot egy körülbelül kétszáz négyzetméteres helyiségben alakítják ki, és az összevonásnak köszönhetően helyek szabadulnak fel a kórházakban, így bővíteni lehet más osztályokat, ilyen bővítésre van szükség a sürgősségi neurológián, jegyezte meg Carp, hozzátéve azt, hogy a mintákat autókkal fogják a laboratóriumba szállítani. Maga a labor automatizálva lesz, ami ugyan kevesebb személyzetet, viszont annál nagyobb fegyelmet követel majd meg az ott dolgozóktól, ugyanis a laboratórium gazdaságos működtetéséhez arra van szükség, hogy a berendezésék meghatározott időintervallumokban minél több mintaanyag feldolgozását végezzék el. Éppen ezért a minták minden nap meghatározott időpontban kell megérkezzenek majd a laborba. Az automatizált rendszer minimálisra fogja csökkenteni az emberi hibalehetőséget, az eredményeket pedig számítógépen továbbítják majd. Ilie Bolojan elárulta, hogy a váradi közös laboratórium kialakításához Debrecentől és Szegedtől vették át a példát, ez utóbbi helyen olyan jól működik az egységes laboratórium, hogy gyakorlatilag megszűntek a magánlaborok. Ehhez kapcsolódva hozzátette, hogy valószínűleg Nagyváradon is lesznek ellenzői ennek a tervnek, viszont az új laboratóriumban a piaci ár húsz százalékával fog csökkenni ennek a szolgáltatásnak az ára, ezért várhatóan egy idő után más poliklinikák és magánrendelők is ide, nem pedig a magánlaboratóriumokhoz fordulnak majd. Carp rövid előadásában kifejtette, hogy egész Európában az a tendencia, hogy a laboratóriumokat gazdasági, hatékonysági szempontok alapján összevonják, és bevallott szándék az, hogy a jövőben a váradi laboratórium nyolcvan kilométeres körzetben le fogja fedni ezt a szolgáltatást.

Nem lesz elbocsátás

A konzorcium keretében közös beszerzési osztály, közös konyha (ez a felújítás alatt álló ideggyógyászati intézményben fog működni) és közös személyzeti osztály is működik majd, ami mindhárom esetben jelentős költségcsökkentést von majd maga után. Az említett szolgáltatások összevonása személyzetcsökkentéssel jár, viszont Gheorghe Carp hangsúlyozta, hogy nem lesznek elbocsátások, ugyanis az összevonás következtében felszabaduló személyzetet a két kórház más osztályain helyezik majd el. Ilie Bolojan bejelentette, amennyiben a nagyváradi helyi tanács megszavazza a konzorcium létrehozásáról szóló határozat-javaslatot, akkor az új laboratórium kialakítására, felszerelésére és működtetésére licitációt írnak ki, és a nyertes cég vállalja azt, hogy beszerzi a szükséges felszereléseket, illetve működteti is a laboratóriumot.

Pap István