Véletlen lenne?

2022.11.13. 07:57

Varga Zoltánt ugyanaz az ügyvéd védi, mint Völner Pált

Sajátos egybeesés: ugyanaz az ügyvéd, Papp Gábor védi a hűtlen kezeléssel és költségvetési csalással gyanúsított vörösbárót, Varga Zoltánt, mint a volt államtitkárt, Völner Pált.

A viszonylag ismert ügyvéd, Papp Gábor látja el a súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott Varga Zoltán védelmét. A 24.hu-t is a soraiban tudó Central Médiacsoport tulajdonosát és egy társát hétfőn gyanúsította meg költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – olvasható az Origo cikkében.

Az adóhatóság szerint a korábban Vargához köthető, lényegében uniós pénzből megalapított Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek néhány évvel ezelőtti eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését. A nyomozók szerint a kár több mint félmilliárd forint.

Az ügyről elsőként a Magyar Nemzet adott hírt, amit később egy közleményben Papp Gábor is megerősített.

Az ügyvédnek nem tetszett, hogy a lap szerinte túl gyorsan értesült az eseményekről, továbbá tisztában volt az ügy részleteivel is. A sajtóban egyébként egyáltalán nem szokatlan, hogy az újságírók egy-egy ügy részleteit már a nyomozati szakban ismerik.

Erre nagyon jó példa a Varga tulajdonában levő 24.hu, ahol rengeteg információ, sőt, szinte a teljes nyomozati anyag kikerült az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkárának, Völner Pálnak az ügyéről. 

Ez Papp Gábornak sem lehet újdonság, hiszen Varga mellett Völnernek is ő az ügyvédje. A volt államtitkárt az úgynevezett Schadl-üggyel kapcsolatos korrupcióval vádolják.

Varga Zoltánról, akit saját kollégái Trükkös Zotyónak gúnyolnak – utalva a kommunista évekbeli sefteléseire –, az Origo néhány napja részletes portrét írt.

Az eredeti cikk ITT  olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában