Orosz komolyzenei koncert lesz

Orosz komolyzenei koncert lesz
A csütörtöki koncertről, s a Nagyváradi Filharmóniát érintő egyéb kérdésekről esett szó az intézménynél tartott szerdai sajtótájékoztatón. Kevés fiatal jár a koncertekre, hangzott el.

 

 

Ezen a héten orosz szerzők műveit játsszák a Nagyváradi Filharmónia koncertjén: Sosztákovics ünnepi nyitányával kezdenek (op.96), Rahmanyinov 2., c-moll zongoraversenye, op.18 a folytatás, majd Borogyin Közép-Ázsia pusztáin című szomfonikus költeménye hangzik el, végül pedig ugyanettől a szerzőtől a poloveci táncok részletet adják elő az Igor herceg című operából. Vezényel Romeo Rîmbu, zongorán közreműködik Csíky Boldizsár, valamint a filharmónia énekkara, a karigazgató Lászlóffy Zsolt.

 

Érték és népszerűség

 

Amint Romeo Rîmbu elmondta, mivel Csíky Boldizsár a Rahmanyinov koncertet javasolta, e köré építették a teljes koncertanyagot, úgy, hogy különböző időszakokból származó és stílusban is különböző orosz zenével álljanak a publikum elé. Van viszont egy másik közös vonásuk is az elhangzó műveknek: mindahány bebizonyította már időtálló értékét, mindegyik népszerű és jól megkomponált. Azt is hozzátette: nagy energiaráfordítással zajlanak a próbák, hiszen a zenekar – karmester kapcsolatban nem lehet csalni, s a próbák alatt, apránként kell felépíteni azokat a csodákat, melyek fontosak ahhoz, hogy megfelelően hathassasnak majd a közönségre.

 

Érzelmi töltés

 

Csíky Boldizsár mindehhez hozzátette: hat-hét éves szünet után kezdte el ismét Rahmanyinovnak ezt a művét játszani, amely már csak azért sem könnyű feladat, mert a mű óriási érzelmi töltése akkora, hogy magára az előadóra is kifejti hatását, „pedig nekünk nem szabad labilisaknak lennünk a színpadon”. Ebben a műben egyébként csodálatosan érvényesül az érzelem közvetítése a slágerekre jellemző érthetőséggel, emészthetőséggel. „Nincs egyetlen olyan apró részlet sem, amelyről az ember úgy érezné, hogy fölösleges, vagy hogy másképp kellett volna megírni” – mondta a zongoraművész, hozzátéve, hogy ezt a művet lehetetlenség rutinszerűen eljtászani és a világban talán ketten-hárman ha akadnak, akik kifogástalanul adják elő.

 

Kifogások

 

Tódor Albert, a filharmónia igazgatója ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a művészeti iskola, valamint a zeneművészeti kar hallgatói jól tennék, ha eljönnének erre az előadásra – legalább azok, akik zongorázni tanulnak. Mint mondta, amikor ellátogatott a középiskolába, illetve az egyetemre, csak kifogásokat hallott arról, hogy miért nem járnak koncertre a fiatalok. Azt is elmondta: aki akarja, a jövedelemadója két százalékával támogathatja az idén is a Nagyváradi Filharmónia Barátai Egyesületet – a szükséges adatokat a könyvelőségen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére.

 

Neumann Andrea