„Öregfiúmeccs”, avagy meseautók bihari versenye

Akt.:
„Öregfiúmeccs”, avagy meseautók bihari versenye
A veterán autók raliversenyét rendezik meg Bihar megyében. Hogy milyen autók is száguldanak majd a rendezvényen, arról kis ízelítőt adtak a szervezők a színház elé felsorakoztatott kocsimatuzsálemek révén: volt ott régi Volga, Mercedes és Fiat gépkocsi is…

 

Az idén huszadik születésnapját ünneplő Román Retromobil Klub nagyváradi szervezetének elnöke, Rencsik Ottó a színházban tegnap tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei lesz immár a 19. nagyszabású országos retromobil verseny, az első, amelyet Nagyváradon, pontosabban Bihar megyében rendeznek meg, augusztus 31. – szeptember 1. között. „Az ország minden szegletéből jelentkeztek versenyzők, tegnapig 31, harminc évesnél idősebb autót nevezett be tulajdonosa a jövő hét végi bihari (mese)autós seregszemlére – tájékoztatott Rencsik Ottó, aki a nevezéssel és a szabályokkal kapcsolatban elmondta: „a 250 lejes nevezési díj fejében lehet részt venni az eseményen, a benevezett járműnek legalább harminc évesnek kell lennie, ezen felül a versenyen nem szabad túllépni az 50 km-es sebességhatárt, a legfontosabb pedig az, hogy másodpilótát (co-pilot) is nevezni kell, neki a megadott útvonal alapján kell segítenie a sofőrt, hogy az a lehető leghamarabb célba érjen. Az augusztus 31-i versenynapon két, a másnapin pedig három etapot teljesítenek a résztvevők, lesznek speciális próbák, amelyek teljesítése szintén beszámít a végelszámolásba”.

Szalacs és Biharrósa

A rendezvényt a Bihar Megyei Tanács mellett a főútvonalakat érintő két községközpont, Szalacs és Biharrósa Polgármesteri Hivatala is támogatja. „Míg az első versenynapon az Érmellék lesz az autósok célpontja, a másodikon a Fekete-Körös völgye felé veszik az irányt a masinák, amelynek végállomása a turisták körében a nemrégiben felújított cseppkőbarlangjáról ismert Biharrósa lesz” – árult el részleteket Pásztor Sándor, a Megyei Tanács elnöke, aki hozzáfűzte: „25 ezer lejjel támogatjuk az eseményt, amely új színt visz majd a bihari utakra, és az sem egy utolsó szempont, hogy a Román Retromobil rendezvényeként csak egyszer láthatjuk az autómatuzsálemeket a bihari tájakon/utakon”.

Autóritkaságok

A Román Retromobil Klub nagyváradi szervezetének alelnöke, Ovidiu Gherman felolvasta azoknak az autóknak a névsorát, amelyeket gazdájuk tegnapig benevezett a versenyre. Vannak a ’60-s és a ’80-s években gyártott autócsodák, de a legtöbbje a hetvenes években gurult le a szalagról. Rajthoz áll majd Ford Capri, Taunus és Mustang, a jellegzetes bogárhátú VW, de a Volkswagen-típusok közül jelentkezik a már régen nem gyártott Caffer is. Ezen kívül látható lesz a német kocsik közül a Mercedes, a BMW, a Porsche, az Opel és az Audi, az amerikai piacot az Austin és a Buick képviseli, a csehektől a Škoda érkezik, de román autócsoda is lesz, jobban fogalmazva csoda, ha beindul majd a ’95-ös gyártású Oltcit. A Szovjetunió–CCP–FÁK–Oroszország közös „csapata” is készül a nagy eseményre, ők egy égszínkék Volgát „küldtek” a versenyre nevező autógazdának. A legidősebb kocsi mégis egy francia gyártmányú lesz, az 1929-ben piacra került Peugeot, amely minden bizonnyal megnyeri majd (kor)csoportját, ugyanis a szervezők a jövő szombati verseny végén nem kategóriánként, hanem korosztály szerint díjazzák az autókat és gazdáikat. Jó hír az autók szerelmesei számára, hogy a szóban forgó gépkocsikat mindkét nap a verseny előtt és után is megtekinthetik, pénteken a Szent László téren, míg szombaton a várban. Elhangzott, hogy a versenyen induló autókat ilyen formában nem láthatjuk majd még egyszer a bihari utakon, ezért Rencsik Ottó és Ovidiu Gherman egyaránt azt szeretné elérni, hogy a jövőben „a saját versenyüket bonyolítsák le saját környezetben, saját autókkal”…

Műsor, útvonal

Augusztus 31., péntek, 9 óra, Szent László tér: technikai értekezlet; 11 óra, Szent László tér: rajt a Székelyhíd (Săcuieni) – Margitta
(Marghita) – Ottomány (Otomani) – Szalacs (Sălacea) útvonalon. Ottományban kastélylátogatáson vesznek részt, majd az 1000 pince „hazájában”, Szalacson természetesen a szőlőből készült nedűk raktározási helyét tekintik meg. Természetesen a kóstolás kimarad, mivel aznap a Szentjobb (Sâniob) – Hegyközkovácsi (Cauaceu) – Bihar (Biharea) – Nagyvárad útvonalon vissza is
kell térjenek a kiinduló pontba, azaz a Szent László térre. Szeptember 1., szombat, 9 óra: rajt a várban, kitűzött cél a Félixfürdő
– Magyarcséke (Ceica) – Venter (Vintere) – Pusztahollód (Holod) – Magyarremete (Remetea) – Biharrósa (Roşia) útvonal. A végállomáson a versenyzők a helyiek által előadott kulturális eseményeken vesznek részt, de lesz számukra két speciális próba is a
hegyi szakaszo(ko)n. Visszatérés a Jádremete (Remeţi) – Barátka (Bratca) – Sonkolyos (Şuncuiuş) – Rév (Vadu Crişului) – Keszteg
(Chistag) – Mezőtelegd (Tilegad) – Nagyvárad (Vár) útvonalon. Az 5. szakasz a Nagyváradi Vár – Szent László tér közötti lesz, a végállomáson kerül sor a díját

Szántó Á. Zoltán