Orbán Viktor felkérte Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke
Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban.

 

A keddi találkozón Orbán Viktor és Szász Jenő áttekintették a nemzetpolitika aktuális, időszerű kérdéseit, és szót ejtettek a sorra kerülő romániai parlamenti választásokról is.

Egyetértettek abban, hogy a hatékony nemzetpolitikai cselekvéshez elengedhetetlenek a nemzetstratégiai alapkutatások és szükségesnek tartják a Magyarországon már újonnan átalakított, vagy átszervezés alatt álló, összefüggő gazdasági, közigazgatási, oktatási és egészségügyi rendszerek Kárpát-medencei kiterjesztését is.

Éppen ezért Orbán Viktor miniszterelnök “elismerve és méltányolva Szász Jenő Erdélyben eddig kifejtett tevékenységét” felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – áll a közleményben.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .