Orbán: az MPP-vel erősödött a magyarság képviselete

Kárpát-medencei közös nemzeti szemszögből nézve a romániai helyhatósági választások sikeresek voltak, hiszen az MPP zászlóbontása és részvétele révén Erdélyben erősödött a magyarság politikai képviselete, a magyar közösség a korábbinál több polgármesteri székre és önkormányzati mandátumra tett szert – állapította meg pénteken Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután megbeszélést folytatott Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével.

Orbán szerint az utóbbi időben számos biztató jelenségnek voltunk tanúi Erdélyben. A kedvező folyamat tavaly ősszel kezdődött az európai parlamenti választásokkal – mondta -, amelyeknek köszönhetően (Tőkés László egyéni jelöltként való indulásával) a magyarok a vártnál erősebb képviseletre tettek szert az Európai Parlamentben. Ha a romániai önkormányzati választásokat is kárpát-medencei nemzeti szemüvegen keresztül szemléljük, további erősödést látunk – tette hozzá, emlékeztetve, hogy ezek eredményeként ma Erdélyben a korábbinál több polgármesteri székkel és önkormányzati poszttal rendelkeznek a magyarok. A Fidesz elnöke kifejezte reményét, hogy ez a tendencia folytatódik az őszi romániai parlamenti választásokon is. Hangot adott meggyőződésének, hogy erre csak akkor van esély, ha új egyezség jön létre az Erdélyben egymással vitatkozó politikai erők között.

Szász Jenő megismételte korábbi javaslatát, hogy az RMDSZ és az MPP lépjen választási koalícióra, ismételten elutasítva az RMDSZ által ajánlott “belső koalíciót”. Ez utóbbi értelmében az MPP az RMDSZ listáin indulna, megtartva a választások után saját arculatát. “A belső koalíciót mi nem tudjuk értelmezni. Egyébként szeretnénk megismerni az RMDSZ konkrét ajánlatát, mert nem tudjuk, hogy az pontosan mit is tartalmaz” – mondta Szász Jenő. Orbán ezzel kapcsolatosan leszögezte: a Fidesz nem akar felelősséget vállalni abban, hogy két fél egyezségre tud-e jutni vagy sem. Csupán elvi állásfoglalást tehet, miszerint kívánatosnak tartja egy magyar koalíció létrehozását. A Felvidéken például a Magyar Koalíció Pártja sikeres politikai teljesítményt nyújtott – fűzte hozzá Orbán Viktor, aki semmi okát nem látja annak, hogy ne érhessen el hasonlóan komoly eredményt egy erdélyi magyar koalíció is. De a Fidesz abba nem kíván beleszólni, hogy ez miképpen jöjjön létre – mondta Orbán Viktor.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .