Óraátállítás lesz a hétvégén

Óraátállítás lesz a hétvégén
Október 25-én, vasárnap kora hajnalban 4 órakor 3 órára, azaz egy órával vissza kell állítani az órákat. 1976-ban vezették be, de a vélemények ma már megoszlanak az óraátállítás kapcsán.

Az óraátállítás célja kezdetben az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami reggel héttől este tízig tart. Először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok akkor a lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás érhető el.A nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. A vélemények ma már megoszlanak óraátállítás kapcsán, mivel energiafogyasztási szokásaink 1980 óta nagymértékben megváltoztak. A legújabb számítások szerint az energia fogyasztás átalakulása miatt már nem lehet az óraátállítással energiát megtakarítani. Az óraátállításból adódó megtakarítás legnagyobb része abból adódott, hogy a közvilágítást elég volt egy órával később bekapcsoln, napjainkban azonban a modern energiahálózatok és a közvilágítás is automatikusan működik, mindig alkalmazkodik az éppen aktuális fényviszonyokhoz. Így a lámpák ki és bekapcsolása a sötétedéssel egy időben történik meg, az éjszaka hossza pedig független attól, hogy az óra éppen hány órát mutat. A fogyasztási szokások megváltozása, az egyre szaporodó háztartási készülékek használata ugyanakkor jócskán megnövelte energia igényeinket. Legjobb példa erre a tévézési szokásaink változása. Míg régen 1-2 tévécsatorna adásait tudtuk nézni, azt is csak este 10 óráig, addig ma nem ritka, hogy 100 tévécsatorna vételére van lehetőségünk, és éjjel-nappal sugározzák az adásokat. Az okos telefonok, számítógépek, újabb tv készülékek már önállóan átállnak, viszont fokozottan figyelni kell a karórák, régebbi ébresztőórák, gépjárművekben lévő órák beállításait, ugyanis azok nem állnak át automatikusan az új időszámításra ezért emiatt akár kellemetlenségeink is lehetnek!
Az utazóknak érdemes tudni, hogy a téli időszámításra való átállás nem befolyásolja a vonatok menetrendjét. Az utasszállító vonatok a menetrend szerint indulnak az állomásokról, éjjel 4 óráig, amely ekkortól 3 óra lesz. Azok, amelyek indulási időpontja 4 után lenne, már az új idő szerint kezdik meg útjukat. A 4 óra után is úton levő szerelvények a legközelebbi állomáson állnak addig, amíg az új időszámítás szerint indulniuk kell, azok pedig, amelyeknek már közel van a végállomásuk, befejezik útjukat.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter