Ópusztaszer, Szeged, Szigetvár, Pécs, Mohács

Ópusztaszer, Szeged, Szigetvár, Pécs, Mohács
Augusztus 20-án, a magyar nép legnagyobb ünnepén népes hegyközi és nagyváradi csoport látogatott el a Hegyközi Kirándulók Baráti Társasága, Katona János lelkész néhány éve meghirdetett honismerteti programja keretében, Magyarország néhány történelmi helyeire. Elsőként Ópusztaszert kerestük fel.


Néhány hónappal ezelőtt egy ugyancsak ilyen jellegű kiránduláson, amikor Sopront és környékét látogattuk meg irtam arról, hogy csak hosszú vizsgálódások után tudtunk átmenni a Bors-Ártánd országhatáron. Nos augusztus 20-án a legutóbbi kirándulás keretében ugyancsak ezt az útvonalat használva, az országhatáron egy rövid személyi igazolvány ellenőrzés után mely talán egy negyedórát sem vett igénybe isndulhattunk el újabb honismereti kirándulásunkra. Ennek keretében az elsőként felkerestük Ópusztaszert, ellátogattunk Szeged városába, másnap a Dunán átkelve Szigetvára érkeztünk, majd Pécs városába, innen a Mohácsi Történelmi Emlékparkot látogattuk meg. Ez a kirándulás, mint az az eddigiekben is történt igazi élményt jelentett mindenki számára, azoknak, akik tagjai voltak a csoportnak. Az autóbuszban amikor a kirándulás fő szervezője Katona János ismertetőt mondott Ópusztaszerről jelentette ki: „Ez az a hely ahová az életben egyszer minden magyar embernek elkell jutnia”. Eme kijelentését csak azután tudtuk igazán értékelni, amikor Ópusztaszerre érkeztünk, ahol több mint négy órát töltve valóban egy csodálatos élménnyel gazdagodtunk.

A településen átmenve, a Nemzeti Történeti Emlékpark felé menve az út mind a jobb, mint a baloldalán százával álltak a gépjárművek, emberek hosszú sora közelítette meg az Emlékpark főbejáratát. Aki ide érkezik, az elsősorban a Feszty-körképet óhajtja megtekinteni. A magyarok bejövetele Feszty Árpád festőművész körpanorámája a honfoglalásról, az emlékpark fő attrakciója. A 120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű kört formázó kép látványa lenyügőző – 1893-1894 között készült az alkotómunkában Feszty Árpádot, Mednyánszky László – a tájfestésben és Vágó Pál – a csatajelenetek festésében segített be, de más festők is hozzájárultak a remekmű elkészítéshez. A kiállítás megtekintésre előre bevoltunk jelentkezve, úgyhogy a meghatározott időpontban, többed magunkal tekintettük meg a rendkivüli alkotást. Az embernek a Rotundában egy olyan benyomása van, úgy érzi, mintha ő is része lenne a festménynek, annyira lenyügőző a látvány. Amikor elhagytuk a Rotundát nem egy csapattag jelentette ki, ide vissza kell még térni.

Látványosság

Természetesen bejártuk a Nemzeti Történeti Emlékpark többi látványoságát is, hiszen van mit látni ezen a szenthelyen, a szabadtéri néprajzi múzeum látványoságait, a skanzen jellegű létesítményeket. Megtekintettük a romkertet, de láthattuk a nomad parkot, az erdő és ember kiállítást és még sok mindent, köztük a szabadtéri színpadon az augusztus 20-ika tiszteletére rendezett gálaműsorba is betekintettünk, népi táncosok, kórusok, szólisták léptek fel. Majd elköszönttünk Ópusztaszertől és utunkat Szeged városa felé folytattuk. Miután elfoglaltuk szálláshelyünket, a helybeli Móra Ferenc Kollegium bentlakásában, indultunk Szeged várossal ismerkedni. Mivel már jól benne voltunk a délutánba, csak egy hosszabb sétarra volt időnk, a belvárosi Tisza-híd körül több időt töltöttünk. Nagyszerű érzés volt látni a széles folyót, a két parti sétányokat, majd átkelve a hídon a római katolikus Magyarok Nagyasszonya-székesegyház – közismert nevén szegedi dómot kerestük fel. A Szeged-Csanád római katolikus egyházmegye főtemploma az egyik legnagyobb temploma Magyarországnak. Az épület építkezési neo-román stílusát látva számomra – de mások is így értékelték – egyedi az eddig látott katedrálisok közül. Az építését a szegedi nagy – 1879-es – tiszai árvíz után, az újabb árvizek megmenekülési fogadalomból 1880-ban határozták el a város akkori honatyái.

Maga a templom 1913- 1924 között épült – azért ilyen hosszú ideig, mivel közben kitört az első világháború. Monumentális alkotás, nemcsak a sokunk számára ismert külső kinézete miatt, de amikor az ember a templomba belép, akkor egy pillanatra megáll és nézelődik és csodálkozik a látottakban. Augusztus 20-a lévén szent István királyunk tiszteletére tartott szentmise egy részén is részt vehettünk. Nagyszerű érzés a Dóm téren elbámészkodni, megcsodálni a környéken található gyönyörű épületeket. Sok felé már nem tudtunk menni, mivel megtudtuk, az augusztus 20. tiszteletére rendezett tűzijáték időpontját. Ezért szinte egy órával a tűzijáték előtt a Tisza-rakpart egyik kilátójánál foglaltunk helyet és milyen jól tettük, hogy oly hamar odaérkeztünkl hiszen a tűzijáték elkezdése előtt több tízezer ember foglalt helyet a híd körül. A mintegy félóráig tartó tűzijáték egy újabb igazi élményt jelentett számunkra

Szigetvár

Másnap a kora reggeli órákban indultunk kirándulásunk újabb állomása felé. A bajai hídon keltünk át a Dunán, az autobusz ablakából óriási tünk a folyam, elis hangzott: „no kitudná átúszni”, senkisem mondta, hogy „én igen”. Elsőként Szigetvárra mentünk. Mivel a vár pontos helyét nem ismertük a vártól kissé tovább mentünk, így láthattuk a Magyar-Török Barátság parkot, a két hatalmas szobrot, mely Zrinyi Miklóst Szigetvár hősét és I. Szulejmán az oszmán birodalom egyik legnagyobb uralkodóját ábrázolja. Onnan vsszatérve már könnyen megtaláltuk a várat. Őszintén mondom számomra kissé furcsának tünt, hogy a 2011-ben az Magyar országgyűlés által a Szigetvár védőinek tántorhatatlan bátorságáért, a hazaszeretetből és áldozattvállalásból való példamutatásért (Vikipédia) – a városnak a Leghűségesebb Város (Civitas invicta) címet adományozta – mind a vár, mind a környéke finoman mondva el van hanyagolva. Bekukanthattunk a várba, láthattuk, hogy zajlik a vár belső falainak a felújítása. A szigetvári hőzök 1566 augusztus-szeptemberben Zrinyi Miklós várkapitány 2500 katonával védte a várat Szulejman mintegy 60 ezres seregének ellenében és a magyar várvédők miután egy végső rohamra indultak a váron kivül mind egy szállig elestek. Az köztudott, hogy nagy Szulejmán szultán is itt halt meg. A most végzett felújítási munkálatok végeztével Szigetvár is úgy fog kinézni, ahogy azt a magyarság e hősök által védett vára megérdemel.

 Pécs városában

Szigetvártól mintegy 30 kilométerre fekvő, úticélunk következő állomását Pécsett kerestük fel. Ha a cikkem elején arról irtam, hogy Ópusztaszert minden Magyar embernek egyszer felkell keresnie, akkor most azzal folytatom, hogy akinek van rá lehetősége Pécsett sem szabad kihagyni, felkellkersni. A városban több mint négy órát időztünk, volt arra időnk, hogy egy igazi nagy sétát tegyünk Pécs utcáin. Főleg a városközpont körül tekintetünk bele Pécs város szépségébe. Mivel a társasgunkban voltak olyan személyek, akik már többször is jártak a városba, nagyot néztek amikor a városközpontba a Széchelyi térre érkeztünk. „Nem ismerem fel a városközpontot, amikor utoljára itt jártunk, még autóbuszok, trolibusz járt”- hangzott el, most csak gyalogosan lehet ott járni. Az első hely ahová elmentünk a Gázi Kászim pasa dzsámija volt, mely a magyaroszági török iszlám építészet egyik remekműve, mely 1543-1546 között épült. Amikor bementünk akkor ért az igazi meglepetés, csak ámélkodtunk, hogy ez ma római katolikus templomként működik, ez a Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony templom. Igazi meglepetés volt számomra, az épületet felvételekről láttam, de nem volt tudomásom róla, hogy katolikus Istenháza. Innen nem nagy távolságra van, Pécs város másik monumentális épülete a Szent Péter- és Szent Pál székesegyház, mely mai építészeti remekmű formáját a 19. század végén érte el. Pécs város központjába, megcsodálhattuk a város- és megyeháza impozáns épületeit, Hunyadi János lovasszobrát, melyet 1956-ban avattak fel a nándorfehérvári diadal és a hős Hunyadi János halálának 500. évfordulója alkalmából.

Irány Mohács

Néhány órás pécsi látogatás után indultunk kirándulásunk utolsó állomására Mohácsra, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely felkeresése és meglátgatása volt a honismereti kirándulásunk utolsó állomása. Sokat forogtunk Mohács városban és környékén, amig valaki útban nem igazitott, hogy Sátorhely nevű települést keressünk, mert ott megtaláljuk a Nemzeti Parkot. Csak halkan jegyzem meg: egy ilyen nagy jelentőségű emlékhely igazán megérdemelné, hogy útbaigazitás véget elhelyezenek az országút mellé egy-két útmutató táblát, mely jelezné az útirányt, hiszen nem mindenki, aki oda akar eljutni tudja pontosan az emlékhely pontos helyét. A 2011-ben átadott Szent Koronát formázó impozáns fogadó épületet végre megtaláltuk, rajtunk kivül csak kevés látogató volt. Az emlékhelyet működtető alapítvány képviseletében, Varga György nyugalmazott történelem tanár vezetett végig bennünket a mintegy nyolc hektáron fekvő parkon, megállva szinte minden fából kifaragott oszlopok előtt, melyek többek között II. Lajos királyt, Szulejman szultánt, Tomori Pált, vagy a mohácsi csatában elhunyt magyar katonáknak a végtiszteséget megadó Kanizsai Dorottya, vagy éppen névtelen vitézeknek állítottak ily módon emléket. Az ember csak áll és hallgatja a tanári magyarázatot az 1526, augusztus 29-I mohácsi csatáról, hiszen nagyon kevés – de szerintem nincs is olyan magyar ember – aki ne ismerné ennek a csatának a végkimenetelét, „a mohácsi vészt”.

A tanár úr szinte minden oszlopnál megállt, szólt mindegyiknek a jelentőségéről – hosszú volna mindazt felelevítani ami ott elhangzott, de a kiránduló csapat azon tagjai, akik bejöttek az emlékpartba, bizonyára azokat a szavakat sohasem felejtik el. Hiszen nemcsak a faragott oszlopok, mondanivalóját ismertette, de beszélt a csata kimeneteléről is, az ezt követő leszámolásokról, a sok magyar vitéz fejének porbahullásáról. Arról, hogy a Nemzeti Emlkéhely területe 1700 katona végső nyughelye. Miután meglátogattuk a sírkertet, megtekintettük a kupola formájú felső szinten lévő kiállítást, mely kiállított tárgyak nagyrésze ugyancsak a szerencsétlenül végződő mohácsi csatának állít emléket. Varga György arról is beszélt, hogy Mohácsi Nemzeti Emlékhely, a mezőgazdasági minisztérium felügyelete alatt van, és az általa vezetett alapítvány működteti.

 Újabb kirándulás

Az emlékhely látogatása után, indultunk a mintegy 400 kilométeres utunkra, a nagyszalontai országhatárt érintve, a kitúnő autóbusz vezetőnknek Giurau Josif köszönhetően, vasárnap augusztus 21-én, éjfél előtt érkeztünk Nagyváradra. Utazás közben váltottam néhány szót a kirándulás főszervezőjétől Katona János nyugalmazott reformáus lelkipásztorral, aki örömét fejezte ki, hogy ebben az évben immáron a második kirándulást sikerült megszervezni, szép résztvétellel: „Van még hová menjünk, van még mit lássunk azokból a helységekből, ahol a dícső múltunkkal találkozhatunk. Legközelebb – már jövőre – Dunántúl eddig fel nem keresett településeibe szeretnénk eljutni, majd Szerbia néhány történelmi városába, Szabadkára és Újvidékre. Remélem ezt is sikerül megvalósítan, melyről idejében fogják értesíteni az érdeklődőket.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter