Operettek forgószínpad ígérettel

Operettek forgószínpad ígérettel
A Szigligeti Nyári Esték keretében operettslágerek csendültek fel kedden a színházban. Oszvald Marika, Szendy Szilvi és Peller Károly szórakoztatták előadásukkal az egybegyűlteket.


A szép számú közönséget Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszöntötte. Arra kért mindenkit, hogy látogassa gyakran a társulat előadásait, hiszen ahogy a 2016/2017-es évad programfüzete is hirdeti: színházba járni jó! Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke hangsúlyozta: a fejlesztések érdekében próbálnak a kultúrára, a hagyományokra, a közös történelmi múltra való tekintetettel összefogni, beleértve a szomszédos megyéket, olyan dolgokat ismét beindítani, amelyek ezelőtt jó pár évvel már működtek, csak aztán szép lassan elsorvadtak. Volt ugyanis nem is olyan rég egy korszak, amikor fel tudták újítani a színházat, és létrehozták a várban a nyári színházat, ahol nyaranta 10-15 rendezvényt is szerveznek az úgymond uborkaszezonban. Általában telt ház előtt zajlanak a produkciók, ami azt jelenti, hogy a váradiak és a környékbeliek igénylik ezt. „Megpróbálom megígérni, hogy a mandátumom végéig itt, a köszínházban létrehozzuk azt a bizonyos forgószínpadot. Hogy ezt európai uniós támogatással, vagy önerőből tesszük meg, majd meglátjuk, de ezen még lovagolni fogunk. Ez különben benne volt az ezelőtti, 8-10 éves tervekben, de mindig le kellett valamit vágni a költségvetésből, és valahogy úgy alakult, hogy mindig mi voltunk ennek a szenvedő alanyai”- közölte.

Dinamikus

A rövid felvezető beszédek után az éneké, a zenéé és a táncé volt a főszerep, kétszer ötven perces tálalásban. Az „egyedi és utánozhatatlan”, hihetetlen energiájú Oszvald Marika, a Diótörő és Egérkirály előadásnak köszönhetően a közelmúltban Váradon is főszerepet játszó Peller Károly, valamint Szendy Szilvi ismét belopták magukat az operett műfaját kedvelők szívébe. Volt utazás,”Budapest-bemutatás”, emlékezés Fényes Szabolcsra, kacérkodás és szerelmi vallomás, haccacáré és esőre álló barométer, s természetesen a Csárdáskirálynő, és a Mágnes Miska népszerű betétdalai is fel kellett hogy csendüljenek. A hálás publikum vastapssal jutalmazta kedvencei műsorát.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter