Onogurok vagyunk, mi hoztuk a villát

Onogurok vagyunk, mi hoztuk a villát
Tudta Ön, hogy mi hoztuk Európába a gombot? És azt, hogy az egyik elmélet szerint csak részben van közünk a honfoglalókhoz, és a tíz nép keverékéből származó onogurok gyermekei lehetünk?

„Ne várják tőlem, hogy olyasmiket fejtegessek itt, hogy Szűz Mária magyar volt, hogy a magyar a kiválasztott nép, vagy hasonlók, én ugyanis csak szigorúan a tudományosság talaján állok, kijelentéseket teszek” – indított tegnap dr. Süli-Zakar István professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki Váradon a PKE-n tartott teltházas előadást a magyar nép kulturális, nyelvi és vérrokonságáról. Ezzel együtt figyelemreméltó megállapításokat is tett, amire hallgatósága is felkapta a fejét.

Honnan jövünk?

Azt tudhatjuk, hiszen látjuk, hogy az indoeurópai népek tengerében él a magyarság, távol a rokonaitól. De kik is ezek a rokonok? A professzor szerint a korai magyarokra onogur (bolgár-török) lakosság is hatással volt, sőt. Azt fejtegette, hogy a Hungária és Ungária, valamint az ungur megnevezések különféle eredetekre utalnak. Nevezetesen arra, hogy a hunoknak semmi kapcsolata a későbbi „Hungária” elnevezéssel, az „ungur” és sok más nyelvbeli változata viszont sokkal inkább utal eredetünkre. Ugyanis a magyar őshaza földrajzi környékén léteztek az onogurok, amelyeknek elnevezése azt jelenti: „tíz nyíl”, és tíz népcsoport szövetségéből alakult ki. A professzor szerint őseink is tagjai voltak e tíz népnek. Azaz tulajdonképpen mi vagyunk az onogurok. A népcsoportok persze az évezredek során sodródtak, így kerültek a Kárpát-medencébe. Ugyanakkor nem mutatható ki a honfoglalók és a mai magyarok között folyamatos kapcsolat – inkább a keveredés alkotta meg a mai magyart.
Őseinkről elmondta azt is: nem voltak nomádok soha, mezőgazdasági jelentésű szavaink is arra utalnak, hogy csak téli és nyári szálláshelyeik között vándorolnak. Szerinte közel álltunk az onogurokba való beolvadáshoz, de végül fordítva történt. Később, már István korában még inkább tudtunk más népeket asszimilálni, mert nem voltunk kevesen ahhoz, hogy mi olvadjunk be. Kifejtette azt is, hogy mi hoztuk Európába többek között a villát, a gombot, a fehérneműt, a rugós felfüggesztésű kocsit. Őseinknek két társadalmi rétege volt, a vezető és gazdag bők (innen jön a bőség), valamint a szegény ínek (ínség). A később finomuló magyar nyelvet „az ínek tartották meg, vagyis az ínség, azaz a szegény paraszt”. Kultúrrokonaink i. e. 2000-től i. sz. 500-ig a halász-vadász gyűjtögető népek voltak, a 10. század végétől máig viszont már a nyugati keresztény kultúrához tartozunk.
Ami a vérrokonságot illeti, genetikai kutatások szerint a szlovákokhoz állunk közel (akikkel azért nem jó mégsem a viszony, mert nem vagyunk nyelvrokonok, így dolgozik a nyelvi alapú nacionalizmus), valamint a svábokhoz, bajorokhoz. Az előadó egyetértett azzal, hogy Nagy-Magyarország ott veszett el, amikor a történelmi viharok során az 1700-as években néhány évtized alatt térségünkben 80 százalékról hirtelen 30 százalékra esett vissza a magyarok aránya, és más ide érkezett csoportok kezdték átvenni a területeket.

Szeghalmi Örs