2011.12.27 07:57; Frissítve: 2011.12.27 07:57


Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda

Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda
Hatodik alkalommal készül meghódítani december 29-én, az ország második legnagyobb koncerthelyszínét a Tankcsapda. Egy éve, mínusz tizenkét fokban búcsúztatták Debrecen Főterén az évet, idén már sem a zenekarnak sem pedig a közönségnek nem kell az időjárási nehézségekkel dacolnia.

„Tavaly nagyon nehéz volt megküzdeni a mostoha téli időjárással” – idézte szilveszteri emlékét Lukács László frontember. – „Ennek ellenére, mind a mai napig úgy tekintünk vissza, mint az egyik legjobb koncert és szilveszteri emlék…

Az, hogy Debrecenben zárjuk az évet immár húsz éves hagyomány: ’92 decemberében volt az első ilyen évzáró koncert. Idén visszatérünk a Főnix Csarnokba, ahol mindig izgalmasabb játszani. Az a tapasztalatunk, hogy nagyon sokan vidékről, vagy a környező országokból is erre a koncertre készülnek, ugyanis híre ment már, hogy Debrecenben a Tankcsapda igyekszik valamiképp, kissé szerencsétlen kifejezéssel élve, önmagát is felülmúlni…”

December 29-én két fellépő melegíti be a közönséget. Egy budapesti feltörekvő tehetséges csapat a Leander, és egyenesen az Egyesült Államok beli Brooklynból érkező Verismo.

„Mi szoktuk kiválasztani, hogy kik játszanak a Főnix Csarnokban.”- nyilatkozta a Tankcsapda gitárosa Cseresznye. „A Verismo dobosával, aki egyébként magyar, és Vajda Tamásnak hívják, Los Angelesben találkoztunk. Megismerkedtünk, és tartottam vele a kapcsolatot, idén pedig felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha átjönnének játszani.”

„A másik zenekar a Leander.” – folytatja Fejes Tamás a Tankcsapda dobosa. „A gitárosával, Vörös Attilával, nagyon régóta személyes a viszony, jó bandája van, mi meg szeretünk jó bandákkal játszani. Igyekszünk időről időre olyan zenekaroknak lehetőséget biztosítani, akikről lehet tudni, hogy amit csinálnak jó, viszont még nem ismerik túlságosan sokan. A Főnixben pedig végre több ezer ember előtt megmutathatják, hogy mire is képesek.”

A Tankcsapda 2004-ben gondolta először, hogy bevonul a debreceni rendezvénycsarnokba. Azóta két év kivételével folyamatosan itt zárják az évet. A zenekar elmondása alapján, a közönség kitartó szeretetének hála, mindig ez a legjobb hangulatú Tankcsapda buli.

 

 

További infok: www.tankcsapda.com, www.tikit.hu


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Bűnügyi feljelentést tesz az EMNP a rendőrség ellen a párt támogatóinak “zaklatása” miatt
Bűnügyi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a rendőrség ellen, mert az - a romániai magyar párt [...] tovább »
Kövér megerősítette az RMDSZ-nek, hogy részt vesz az MPP kampányrendezvényein
Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt [...] tovább »
Kártérítés a burgonyatermelőknek
Június negyedikéig tehetik le támogatási kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség [...] tovább »
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés