Önként zárnak Váradon a tűz okán

Más szórakozóhelyekhez hasonlóan a Moszkva is bezárja kapuit egy időre. Fotó: Facebook
Más szórakozóhelyekhez hasonlóan a Moszkva is bezárja kapuit egy időre. Fotó: Facebook
Bezárnak egy időre egyes közismert klubok Váradon is. A bukaresti tűzvész után egyes módosításokat fognak végrehajtani, hogy elkerüljék az esetleges ellenőrzések esetén kiszabható büntetéseket.

Bukarestből indult, Kolozsváron folytatódott, és most Nagyváradon is van példa rá: egyes klubok önként bezárnak. Pontosabban felfüggesztik nyitva tartásukat egy időre, amíg tűzvédelmi szempontból is biztosabbnak számító belső átalakításokat hajtanak végre a termekben. A román fővárosban – a Colectivben bekövetkezett tragédia után – először egyes ottani, majd kolozsvári szórakozóhelyek kezdték megosztani a Facebookon, hogy az ő termeik biztonságosnak számítanak, tűzvédelmi szempontból rendben vannak. Majd például az elsők között a kincses városbeli Boiler bejelentette: rövid időre bezár, mert bár minden megfelelő náluk, ilyen szempontokból átvizsgáltatják a helyet szakemberekkel.

Az itteniek

Szerda délelőtt a nagyváradi Moszkva kávézó tudatta, hogy egyes, ilyen jellegű modernizálások miatt azonnali hatállyal bezárnak. Szerkesztőségünknek küldött közleményben jelezték, hogy az adott időszakra tervezett rendezvényeket később tartják meg, majd a Facebookon üzentek követőiknek: „A Moszkva idén fennállásának hatodik évébe lépett. Megalakulásától kezdve együtt éltünk át varázslatos, színes, és időnként fájdalmas pillanatokat is. (…) A mai naptól kezdve a Moszkva független multikulturális központ saját elhatározásából egy rövid időre bezárja kapuit. Ez idő alatt sor fog kerülni az újraellenőrzésre, és valamennyi olyan esetleges átalakításra, ami a közönség biztonságát szolgálja. A következő néhány hétre megszervezett eseményeinket egy későbbi időpontra helyezzük át.” Kérdésünkre az egyik tulajdonos elmondta: terveik szerint körülbelül két hétig lesznek zárva. Szerda délutánra várták a szakértőket, akik pontosabban elmagyarázzák majd nekik, milyen korszerűsítéseket hajtassanak végre az épületben.
Később a Gekko, illetve a hozzá tartozó pincehelyiség, a Bánya is hasonlóról adott tájékoztatást. „A múlt hét pénteken történt szerencsétlenség miatt úgy döntöttünk, hogy a Gekkot és Bányát ideiglenesen zárva tartjuk. Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy minden előírásnak megfelelünk és a helyi illetékes intézményekkel megvizsgáltatjuk a Gekkot. Reméljük, minél hamarabb megnyithatjuk a Gekko kapuit” – jelezték. Szerkesztőségünknek a hely egyik képviselője azt mondta: már szerdán megkezdték az egyes elektromos hálózataik átszerelését, és ők egy hét múlva tervezik az újranyitást.
A Hole Pub is szerdán jelentette be: „Az országot megrázó történtek után mi is átvizsgáltatjuk a Hole Pub-ot biztonsági szempontból. Ez sajnos pár napnál több időt vesz igénybe, emiatt meghatározatlan ideig zárva leszünk.”

Amúgy is tervezték

Elterjedt szerdán, hogy bezár a Green Pub is. Az ő egyik reprezentánsuk kérdésünkre azt mondta: e héten valóban bezártak, „de semmi köze a tűzvédelemhez, mi egyszerűen amúgy is tervezett bővítést, felújítást hajtunk végre, pár nap alatt”. A Bodega képviselője kérdésünkre elmondta: ők kihívtak tűzvédelmi szakembert, és átnézették a helyet a bukaresti események után, és nem szükséges bezárniuk.
Felhívtunk még több ismertebb klubot a megyeszékhelyen, ám ezek azt tudatták, hogy egyelőre nem terveznek ideiglenesen bezárni, ugyanakkor nem tartják lehetetlennek, hogy a városban még lesznek példák hasonló felfüggesztésekre.

Illegálisan

Mint már jeleztük, a Crişana Sürgősségi Esetek Felügyelősége szerint Bihar megyében 63 olyan besorolású létesítmény van nyilvántartva, amit a köznyelvben klubnak mondunk, és ebből csak 18-nak van rendben a tűzbiztonsági engedélye, 32-nek nincs (a többinek pedig törvény szerint nem kötelező ilyennel rendelkeznie).

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter