Önértelmezés, szerep, norma és cselekvőség

Önértelmezés, szerep, norma és cselekvőség
Az elmúlt hétvégén, november 9-10-én Önértelmezés, szerep és cselekvőség a 18–20. századi egyházi társadalomban címmel szerveztek sikeres nemzetközi egyháztörténeti konferenciát a nagyváradi Posticumban. Érdekes előadások hangzottak el a két nap folyamán.


Péntek délelőtt Nagy Mihály Zoltán történész, főlevéltáros köszöntötte főszervezői minőségében a Posticumban megjelent érdeklődőket. Első előadóként Bánkuti Gábor egyetemi docens (PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék) Norma, szerep és magatartás egyházi mintázatai- előhang és kérdésfelvetés címmel értekezett, többek közt arról, hogy az egyéni adottságokon és személyes kvalitásokon túl az egyházi személyek saját gondolatai, meggyőződései hogyan határozzák meg az egyházban elfoglalt helyüket, és az ebből fakadó kötelezettségeiket. Az értékrendszereik összetevői különböző helyzetekben relatív súllyal jelentkeznek-e, vagyis változó szituációkban más konfigurációt, illetve magatartásformát eredményeznek-e? Meglátásában a közéleti megnyilvánulások szükségszerűen a szerephez és az adott pozícióhoz kötődtek, ahogyan a lehetőségek és a felelősségvállalások is szervesen kapcsolódnak a betöltött hivatali funkciókhoz.
Vasile Cristian tudományos kutató (Nicolae Iorga Történeti Intézet, Román Akadémia, Bukarest) a fővárosi görögkatolikus közösség életét mutatta be. Mint kiderült, görögkatolikusok a 19. században kerültek Erdélyből a Regátba különféle nemzetiségi, szociális és gazdasági indokok miatt. Hosszú ideig diszkriminálva voltak, csak 1909-ben jutottak önálló egyházközséghez Bukarest központjában. Az első világháború idején negatívan befolyásolta a hétköznapjaikat az, hogy a Monarchia és Románia konfliktusban állt egymással, és a vegzálások 1918 után is folytatódtak, például katolikus propagandával vádolták őket. A meghívott tanulmányként Vasile Mare esperesnek az esetét ismertette, aki 1946-ban lett áthelyezve Balázsfalváról Bukarestbe. A repressziós szerveknek ugyanakkor ebben az időszakban a Mons. Vladimir Ghika által szervezett konferenciasorozat is szemet szúrt. Értekezését a kutató azzal a következtetéssel zárta, hogy megírható egy adott görögkatolikus helyi közösség társadalomtörténete, mert lehet hagyatkozni az oral historyra, és egyéb, az archívumokban fellelhető hiteles forrásokra.
Cosmin Budeanca tudományos főmunkatárs (Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet és Román Száműzöttek Emléke, Bukarest) arról beszélt, hogy a kommunizmus idején nem volt konstans mértékű a szászok, illetve az evangélikus-lutheránusok kivándorlása Németországba. Az 1960-as években kezdett el felgyorsulni, hogy aztán 1977-ben már meghaladja az évi 10 ezret, és a nyolcvanas években már valóságos pszichózisa létezzen az emigrációnak. Megtudhattuk azt is, hogy milyen álláspontra helyezkedett az 1969 és 1990 között regnáló Albert Klein püspök, és hogy napjainkban kevesebb mint 36 ezer német él Romániában.

Szombaton

Szombat délelőtt Nemes István programigazgató (Posticum Kulturális Központ, Nagyvárad) arról az egyházi diplomáciai történéssorozatról tartott előadást, mely az erdélyi vegyes házasságokkal foglalkozó körlevél megszületéséhez vezetett. Milyen vitákat eredményezett a reformkori Magyarországon a vegyes házasságokban született gyermekek keresztelése egy olyan történelmi helyzetben, mely korszakváltást hozott abból a szempontból is, hogy az új, nemzeti liberális politikai elit megjelenésével az egyház veszíteni kezdett a pozícióiból?
Ki is volt valójában Ravasz László, hogyan lett egy szabadkőművesből a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke? – erről már Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának dékánja értekezett. Beszélt arról, hogy ünnepelt szónoknak és írónak is bizonyult. Meglátásában elsősorban nem teológus, hanem retorikus, a láthatatlan református Pantheón tagja, egy „kálvinista szent”, aki nem mellesleg bálványozta Horthyt és „aranyszájú módon” védte a zsidókat jog-, később pedig életfosztó törvényeket.

Ciucur Losonczi Antonius