Olyan volt élete, mint a gyertya

Olyan volt élete, mint a gyertya
Nagyvárad- Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, október 3-án, Böcskei László megyés püspök szentmisét mutatott be a Székesegyházban. A szentmise szónoka Bogdán István érmihályfalvai plébános volt.

Bevezetőjében Exc. Böcskei László megyés püspök azt emelte ki: amennyiben azt lehetne mondani, hogy a váradi egyházmegyének vannak egészen családias ünnepei, ez ilyennek mondható, hiszen olyan valakire emlékeznek a megjelentek, aki sokféle szempontból egészen közel áll hozzánk. Egyrészt itt élt és dolgozott köztünk nem is olyan rég, sokan talán még személyesen is emlékeznek rá, másfelől hozzánk hasonlóan a hit útján járt, próbált Krisztushoz igazodni, életét az ő tanításai szerint élni, harmadsorban pedig szükségünk van rá, mint az istenszeretet példaképére.
Úgy fogalmazott a főpásztor: Bogdánffy Szilárd ugyanakkor Istennél közbenjár értünk, mert a boldogok és a szentek így segítenek nekünk, hogy mi is biztosan tudjunk haladni a végső cél, vagyis az örökkévalóság felé. „Bizalommal forduljunk tehát felé, megköszönve Istennek az ajándékát, hogy nekünk adta őt, és kérjük a közbenjárását, hogy mi is őhozzá hasonlóan bátran és büszkén ki tudjunk kiállni a világ elé, megvédve és tanúskodva hitünk mellett abban a környezetben, ahol tevékenykedünk”- tanácsolta.

Életét adta

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Elmélkedésében Bogdán István érmihályfalvai plébános, tiszteletbeli kanonok felidézte, hogy öt éve, 2010. október 30-án helyezte a római katolikus egyház a boldogok sorába Bogdánffy Szilárdot a váradi Székesegyházban, majd erre való tekintettel, a teljesség igénye nélkül, kiemelt néhány mozzanatot az életéből. Arra hívta fel a figyelmet: 1911. február február 21-én született a szerbiai Feketetón. 1929-ben érettségizett Temesváron, és kezdte meg teológiai tanulmányait Nagyváradon. 1931-ben előjárói Budapestre küldték, hogy ott folytassa ezeket, 1934. június 29-én szentelte pappá Fiedler István szatmár-váradi püspök. Ezután a szatmári egyházmegyében tevékenykedett, majd Váradon szolgált. 1943-ban Budapesten doktorált, 1949. február 14-én szentelték püspökké titokban, két hónapra rá pedig, vagyis április 5-én letartóztatta a hatóság. Megjárta Románia legkegyetlenebb börtöneit (Capu Midia, Máramarossziget), 1953. október 2-án halt vértanúhalált a nagyenyedi börtönben. Sírja ismeretlen, ugyanis az egykori börtöntemető helyén lakónegyed épült.
A vértanúk azok a személyek, akik egy olyan eszmét követtek, melyért képesek voltak a vérüket ontani. Ez történt Bogdánffy Szilárd püspökkel is: életét adta az evangéliumért, a hitéért, az egyházért. Isten akaratát követve, mindent kész volt feláldozni és vállalni az ügyért, Krisztusért, mert tudta, ha béke és remény lakózik a szívében, és az evangélium tanításai szerint él, helyáll, és tanúságot tesz hitéről, akkor elnyeri végső jutalmát. Olyan volt az élete, mint egy gyertya, melyet ha meggyújtanak, ég és világít, és mielőtt csonkig ég, azok számára, akik a közelébe húzódnak, tanúságot tesz Krisztusról, a világ világosságáról”- nyomatékosította a tisztelendő.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter