Olvasónap a Kiss Stúdióban

Olvasónap a Kiss Stúdióban
Országszerte hetvenhárom helyszínen tartottak olvasónapot szerdán, az egyik helyszín a nagyváradi Kiss Stúdió volt.

 

 

A székelyudvarhelyi Forrás Központ kezdeményezte még 2009-ben az olvasónapok szervezését, amelyhez az évek folyamán több intézmény kapcsolódott. Az idén a nagyváradi Kiss Stúdió Színház is csatlakozott a kezdeményezéshez, ugyanakkor Hegyközkovácsiban is zajlott hasonló esemény. A Kiss stúdióban a váradiaknak volt lehetőségük arra, hogy szerdán délelőtt tizenegy órától délután öt óráig felolvassák kedvenc Arany János versüket. Lévén, hogy az idén Arany János évforduló lesz, ezért esett a választás az ő írásaira. Kiss Törék Ildikó, a Kiss stúdió vezetője, a váradi esemény szervezője a helyszínen érdeklődésünkre válaszolva elmondta, hogy minden résztvevő beírja a nevét a stúdió vendégkönyvébe, ezt a listát elküldik a székelyudvarhelyi központnak, ahol névre szóló könyvjelzőket készítenek, amit utólag elküldenek majd a résztvevőknek. A váradi felolvasó nap alkalmával délelőtt tizenegy órakor az Ady Endre Líceum két osztályának diákjai látogattak el a Kiss Stúdióba. „Mindenki szépen olvasta a verseket, pedig volt aki itt választotta ki a mi általunk hozott könyvekből a költeményeket, folyékonyan, artikuláltan olvastak fel” – osztotta meg élményeit Kiss Törék Ildikó, aki hozzátette, hogy az ilyenfajta olvasónapok hozzásegíthetik a fiatalokat ahhoz, hogy hozzászokjanak a nyomtatott könyvek olvasásához, ugyanis az internet világában egyre kevesebben olvasnak nyomtatott könyveket. Megtudtuk továbbá, hogy a nap folyamán várták a Szent László és a Lorántffy Gimnáziumok tanulóit, de természetesen mindenkit szívesen vártak, aki betért a Kiss stúdióba felolvasni néhány Arany János költeményt.

 

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .