ERDON Helyi hírek

2007.07.13. 08:43

Elosztották a helyeket

<p>Egy nappal hamarabb osztották el a liceumi helyeket a képeségvizsgán sikerrel szerepelt nyolcadikat végzett diákok között. A tanügyminiszter, Cristian Adomnitei nyilatkozata szerint azért döntöttek így, hogy megrövidítsék a várakozást.</p>

Csütörtök délután valamivel fél hat után már minden érdekelt megtudhatta a minisztérium honlapjáról, hogy sikerült-e bejutnia abbba a liceumba és arra a szakra, ahová szerette volna. Összesen 138.865 diákot osztottak el országszerte a számítógép segítségével a középiskolai helyekre, figyelembe véve a preferenciákat s a médiákat. Június 14-én minden középiskolában kifüggesztik a bejutott diákok névsorát, s a szabadon maradt helyek jegyzékét.

A helyelosztás második szakasza július 23-án zajlik majd a képességvizsgán megbukott diákok részvételével, július 28-31 között pedig a speciális esetek megoldása következik, azokat a gyerekeket helyezik el a kilencedik osztályokba, akik nem iratkoztak be időben abba a tanintézetbe, ahová felvételt nyertek, illetve valamilyen oknál fogva kimaradtak a helyelosztásból. Július 25-28 között az előző években sikertelenül, idén sikeresen vizsgázottak elosztása történik majd.

Zámbó Sipos Mónika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!