Olcsó repülőjegyek Bukarest felé

Olcsó repülőjegyek Bukarest felé
Hamarosan a jelenlegi árnál jóval olcsóbban utazhatnak a váradiak Bukarestre, jelentette be Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök. Késő estig tartottak a tárgyalások a légitársaságokkal.

Első alkalommal zajlott Váradon a a Romániai Repterek Egyesületének éves konferenciája és közgyűlése és a rendezvény jó alkalom volt arra, hogy a tanácselnök tárgyalásokat folytasson a legfontosabb légitársaságokkal. Amint a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a tárgyalások egyik eredményeként létrejött a szerződés a Blue Air légitársasággal, s ennek köszönhetően december 15-től kezdődően hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap rendszeres járatok lesznek, melyekre a jegyek ára – a csomagok szállításával együtt – 90 lejnél kezdődik. A 120 helyes Böeing 737 típusú gépek 14 órakor indulnak Bukarestről Váradra, Váradról pedig 15.30-tól indulnak a főváros felé. Mától már meg lehet vásárolni a jegyeket.

Amint a későbbiek során Tudor Constantinescu, a Blue Air légitársaság kereskedelmi igazgatója ismertette, a társaság a jegyek felét a legkisebb áron adja el, politikájuk viszont az, hogy akár még aznap is lehessen jegyet váltani az adott gépre, így viszont már drágábbak. Több mint húsz ársávval dolgoznak, s a lényeg, hogy aki olcsó jegyet akar, annak minél hamarabb meg kell vásárolnia. Amint a Bihar Megyei Tanács elnöke elmondta, vonattal, első osztályon 240 lej körüli egy jegy Bukarestig, az út pedig egész éjszakás, repülővel pedig a váradiaknak eddig 350 lejnél kezdődő áron volt lehetőségük a fővárosba utazni.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter