Olasz barokk, francia romantika

Akt.:
Florin Ionescu-Galaţi, Romeo Rîmbu, valamint a zenekar tagjai a koncertesten. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Florin Ionescu-Galaţi, Romeo Rîmbu, valamint a zenekar tagjai a koncertesten. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Csütörtök este a Nagyváradi Állami Filharmónia szokásos heti hangversenyén, mint általában, amikor Romeo Rîmbu a karmester, ritkábban elhangzó műveket is meghallgathattunk.

Elsőként Giovanni Battista Pergolesi (1710–1736) olasz zeneszerző B-dúr hegedűversenye csendült fel az Enescu–Bartók/teremben, Florin Ionescu-Galaţi-nak, a román zene egyik kiemelkedő hegedűművészének a tolmácsolásában. Az est dirigense ezúttal a filharmónia állandó karmestere, Romeo Rîmbu volt, akitől már megszoktuk, hogy olyan műveket is műsorra tűz, melyek ritkán hangzanak el a váradi koncertpódiumon.
Ezután ugyancsak egy ritkán játszott mű, Giuseppe Tartini (1692–1770) olasz zeneszerző híres szonátája, az Ördögtrilla csendült fel, mely eredetileg hegedűre és continuóra íródott.
Ha barokk zeneszerzőről esik szó, az embernek többnyire Bach, Händel, Scarlatti, Telemann jut eszébe, ha pedig barokk hegedűversenyről, Vivaldi neve ugrik be. A filharmónia csütörtök esti hangversenyén két olyan mű hangzott el, a Pergolesié és a Tartinié, mely nem tartozik a „slágerek” közé, méltánytalanul ritkán adják elő őket. Meghallgatván, nagyon örvendtünk a barokk hegedűverseny és szonáta műsorra tűzésének.
Pergolesi B-dúr hegedűversenye a Vivaldi-féle típust követi, talán egy fokkal igényesebb követelményekkel. Tartini Ördögtrilla szonátája – kamarazene. Sajnos se a plakát, se a műsorfüzet nem tesz említést arról, hogy ki írta át a csembaló szólamát vonószenekarra. (Roman Kim variánsa lenne?) Ennél fontosabb azonban maga a mű, mely a késői barokk egyik gyöngyszeme. Túlmutat a kortársak versenymű-típusain, előlegezi a romantikát és annak „igazi ördögét”, Paganinit.
Élmény volt hallgatni Florin Ionescu-Galaţi hegedűjátékát, rendkívül tiszta, biztos intonációját, nagyon kevés vibrátóval elért telt hangzását. No és a szimfonikus zenekar vonósait, akik nagyszerű érzékkel voltak partnerei a szólistának. Mindezt a közönség hatalmas tapssal honorálta.

Sorsdöntő szerelem

A szünet után hallgathattuk meg Louis Hector Berlioz (1803–1869) francia romantikus zeneszerző egyik legismertebb művét, a Fantasztikus szimfóniát (op. 14) a filharmónia szimfonikus zenekarának tolmácsolásában. A zenemű száz évvel későbbi alkotás, mint az említett barokk mesterművek. Berlioz 1830 első napjaiban kezdte el írni a szimfóniát, néhány hónap alatt elkészült vele, s a bemutatóra is hamar sor került a párizsi Théátre des Nouveautes színpadán. Berlioz szimfóniájának keletkezésében egy sorsdöntő szerelem játszott szerepet. Nem is annyira az érzelem ösztönözte, mint a parancsoló kényszer, hogy megszabaduljon a reménytelennek tűnő vágyakozás gyötrelmeitől. Zenében, sőt tulajdonképpen egyetlen dallamban fejezte ki szenvedélyét és szenvedését. A Berlioz-szimfónia más hangzás, más világ. Romantika, annak is egyik fontos alkotása a programzene terén. Előadása mindig biztos siker. Hogy ezen az estén a sokszor óhajtott egyensúly a vonósok, valamint a fúvósok-ütősök között nagyon sokszor létrejött, az Berlioz kifinomult hangszerelése mellett a karmester Romeo Rîmbu tapasztalatának, biztos kezének köszönhető. A filharmónia hallgatósága nagyra értékelte az előadást, és hosszan tartó tapssal köszönte meg.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter