Oktatás: túl gyors a váltás

Románia – Az EDU oktatási és kutatási szakmai egyesület úgy véli: annak ellenére, hogy a képességfelmérő vizsgák kiküszöbölésére vonatkozó szakminisztériumi magyarázatokban „van némi logika”, nem kellett volna a metodológiát egyből kicserélni, legfőképpen azért, mert egyes diákok már évek óta készülnek ezekre a tesztekre.

Szerinte a szaktárca nem mutatott be semmiféle olyan hatástanulmányt, mely a változtatásnak az érintettekre vonatkozó hatásait elemző adatokat tartalmazna. „Az egységes témájú dolgozatok alacsony hihetőségi fokkal rendelkeznek, nem létezik garancia arra vonatkozólag, hogy egyes diákokokat mások rovására ne részesítsék előnyben a felvigyázó pedagógusok vagy a javító tanárok.

A tét óriási, ezért a magas jegyek érdekében óriási nyomás fog nehezedni a szülők részéről” – állítja az egyesület. Megítélésében a jövőben az lenne a helyes megoldás, ha csupán a „nagyon keresett, de kis számú” középiskolák esetében jelölnének ki szétválasztási kritériumokat, ahol a kereslet meghaladja a kínálatot. Ilyenformán a diákok több líceumban is letehetnék iratcsomóikat, a végén pedig azok közül választanának, ahová el lettek fogadva, ahogy jelenleg a felsőoktatásban is történik.”

Kapcsolódó cikk:

  • Átszerveznék az oktatást