Obama támogatja a mecsetépítést a Ground Zero közelében

Barack Obama amerikai elnök Washingtonban, helyi
idő szerint péntek este síkra
szállt a vallásszabadság
eszménye mellett, és
támogatásáról
biztosította azt a tervet, hogy New Yorkban mecsetet
építsenek fel a 2001. szeptember 11-én
elkövetett terrortámadás
helyszíne közelében.

Az amerikai elnök először
foglalt állást az ügyben egy, a
Fehér Házban a
muszlim böjti hónap, a
ramadán tiszteletére adott
díszvacsora alkalmából.

“Hadd szögezzem le:
állampolgárként és
elnökként hiszem, hogy a muszlimoknak
ugyanolyan joguk van vallásuk
gyakorlásához, mint akárki
másnak ebben az országban” –
hangsúlyozta Obama.

“Ez magában foglalja egy imahely és
közösségi központ
magánterületen történő
felépítésének jogát
Alsó-Manhattanben, összhangban a helyi
törvényekkel és
előírásokkal” – mondta.

Az elnök kitért a muszlim
szélsőségesek által 2001.
szeptember 11-én elkövetett
terrortámadás kérdésére
is, ami az iszlám központ ellenzőinek
legfőbb ellenérve az
építkezéssel szemben.

“Mindannyiunknak el kell ismernünk és
tiszteletben kell tartanunk az alsó-manhattani
építkezésekkel kapcsolatos
érzékenységeket. A szeptember 11-i
támadások mélyen
megrázták hazánkat” –
hangsúlyozta Obama.

“Azok fájdalma és szenvedése, akik
elvesztették szeretteiket, elképzelhetetlen.
Tehát megértem az indulatokat, amelyeket ez a
kérdés szül” – jelentette ki az
elnök, és szent földnek nevezte a
Ground Zero-t, az egykori
Világkereskedelmi Központ (WTC) lerombolt
ikertornyinak helyét. De Obama azzal érvelt,
hogy az amerikai eszmények és az
alkotmány megkövetelik a projekt
folytatását.

“Ez itt Amerika, és
elkötelezettségünk a
vallásszabadság mellett megingathatatlan” –
mondta az elnök, aki hangsúlyozta, hogy
Amerika az alapító
atyák óta minden vallás
követőit üdvözli és hogy a
kormány részéről emiatt senkit
sem érhet
megkülönböztetés.

A iszlám központ
felépítésének terve heves
ellenzést váltott ki a 2001-es
terrortámadás hozzátartozóinak
és más csoportok körében. A CNN
és Opinion Research Corp. szerdán kiadott
közös
közvélemény-kutatása szerint az
amerikaiak csaknem 70  százaléka
ellenzi az elképzelést.

A terv értelmében Cordoba
Ház
néven, 100 millió
dollárból egy 12 emeletes
épületet húznának fel,
mindössze három saroknyira a
terrortámadások
helyszínétől. Az “iszlám
közösség központban” egyebek
között helyet kapna egy 500
férőhelyes színházterem, egy
előadóterem, egy uszoda, egy tornaterem, egy
főzőiskola, egy étterem és egy
imaterem.

A projekt vezetői szerdán
elutasították David
Paterson,
New York állam
kormányzója azon javaslatát, hogy a
központot máshol, egy állami tulajdonban
lévő telken építsék fel.


Korábban a New York
építészeti
örökségét felügyelő
bizottság egyhangú határozatban
szögezte le, hogy a tervezett központ
helyén jelenleg álló
épület nem minősül
műemléknek, s ezzel zöld jelzést
adott az építkezésnek.

A kérdés körül kialakult
feszültséget
érzékelteti, hogy több amerikai muszlim
szervezet pénteken védelmet kért a
rendőrségtől. Kérelmezték,
hogy az ellenük irányuló esetleges
erőszakos bűncselekmények
megakadályozása érdekében a
rendvédő szervek országszerte vezessenek
be rendkívüli készültséget a
ramadán utolsó napján. A szent
hónap utolsó napja idén ugyanis
szeptember 11-re esik.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter