2012.02.6 19:43; Frissítve: 2012.02.6 19:43


Obama megszigorította az Irán elleni szankciókat

Washington, 2012. február 6., hétfő (MTI) – Rendeletben szigorította meg hétfőn Barack Obama amerikai elnök az Irán, valamint az iszlám köztársaság központi bankja elleni szankciókat.

Az indoklás szerint az iráni kintlévőségek befagyasztása ügyében újabb felhatalmazásokra volt szükség, mert az iráni bankok eltitkolták a szankcionált intézményekkel lefolytatott tranzakcióikat.

A korábbi rendelkezések értelmében az amerikai bankoknak és azok külföldi képviseleteinek el kellett utasítaniuk és vissza kellett küldeniük az iráni tranzakciókat, a szigorítás nyomán viszont blokkolniuk kell és lefoglalniuk azokat.

A fellépés célja azoknak a kiskapuknak a bezárása, amelyeket Teherán az ellene a nukleáris programja miatt bevezetett nemzetközi szankciók rendelkezéseiben talált. Obama rendelete értelmében az új intézkedésekre “az iráni pénzmosás elleni rendszer hiányosságai”, valamint amiatt volt szükség, mert tevékenységével Irán “folyamatos és elfogadhatatlan kockázatot jelent a nemzetközi pénzügyi rendszerre”.

Az elnöki rendelet által érintett iráni eszközök nagysága egyelőre nem ismert. Washington az elmúlt hónapokban bevezetett szankciói révén korlátozni kívánta az iszlám köztársaságnak a tőkéhez való hozzáférését, valamint olajkitermelését, hogy egyebek mellett ezáltal kényszerítse rá Teheránt a Nyugat által katonainak vélt nukleáris programjáról folytatandó tárgyalásokra.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
A gáz kétszerte gyorsabban drágult, mint a villany az EU-ban
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második [...] tovább »
Csökkenti koszovói missziójának létszámát az Európai Unió
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Megerősítette Hansjörg Haber, az Európai Unió polgári tervezési és [...] tovább »
Cannes – Túlnőtte magát a fesztivál
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Cannes, 2012. május 25., péntek (MTI) - A cannes-i filmfesztivál [...] tovább »
WTO-eljárást kezdeményezett az EU Argentína ellen
    Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) [...] tovább »
Csökkent a milliárdosok száma Oroszországban tavaly
    Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2012. május 25., péntek (MTI) - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés