Ő él, és minket éltet

Ő él, és minket éltet
Ünneplő Testvéreink! Sokan, sokféleképpen várjuk a húsvétot. Vannak közöttünk, akik hálaadással ünnepelnek, mert betegségeikből meggyógyultak, és a halál ezúttal üres kézzel távozott.

Vannak, akik még szenvednek, de reménységgel imádkoznak, mert bennük is készülődik a csoda. Vagyunk sokan, akik hosszú ideje figyelemmel kísérjük, hogy Istenünk miként teremti türelmesen a rendet a káoszba visszahanyatló világban, ahol a halál még mindig uralkodó hatalom kíván maradni.

Sokan nem tudnak ünnepelni, mert éppen a halál félelmes kötelékében raboskodnak. A lélek gyógyulatlan sebei éppen a gyász, az aggodalom, a bizonytalanság miatt egyre mélyülnek. A halált támogató erők bizonyítási kényszerből kitűnőre vizsgáznak összefogásból, hiszen el nem viselhetik, hogy az első húsvét hajnalára döntő csatát veszítettek el.

Szeretett Testvéreink! Felelősségünk és lelkiismeretünk kötelez bennünket, hogy Krisztus Jézusban elnyert látást és hitet felebarátainkkal, kételkedőkkel, hitetlenekkel megosszuk. Rajtunk nem múlhat, hogy környezetünkben valaki ne hallana Krisztus feltámadásáról, a halál legyőzéséről, a kaotikus világ megítéléséről. Sokan lesznek azok, akik a templomokban keresik a húsvét igazságát, de gondoljunk azokra is, akik kórházakban nyugtalankodnak, szülőföldtől elszakadva aggodalmaskodnak, létbizonytalanságban tépelődnek, vagy emberi formájukból már kivetkőzötten a tartós önkívületet választják.

Hívő Testvéreink! Isten gyermekei birtokolják a tudást, amellyel saját és társaik részére értelmezni fogják a megújított életet, amelynek alapköve Krisztus. Ugyanakkor példát mutatnak a megújított élet gyakorlására nézve, amelynek hajtóereje a vissza nem tartott hit, mely a hűségeseknek ajándéka. Mi vagyunk Isten gyermekei, akikre rábízta Isten ezt a feladatot. Én és Te, közösen vagyunk azok, akik értelmezzük és gyakoroljuk az új életet. Mi vagyunk azok, akik hiszünk abban, hogy a sokat követelt jogos reformok általunk valósulnak meg.

Reménységben fáradhatatlan Testvéreink! Nem feledhetjük Istent szolgáló, egyházépítő munkánk során, hogy mi együtt is kevesen és korlátozott önerővel rendelkezőek vagyunk. Azonban, azt sem feledhetjük, hogy hiányosságainkat bőven kipótolja a kegyelem Ura. A hatalmas Isten teszi ezt, Aki halálnak és káosznak parancsol, Aki kicsinyhitűségünket megszégyeníti. Ő ott van, sőt ott áll velünk, amint azt a Szentírás igazolja is.

Az ószövetség szenvedője, Jób így kiált fel: ”Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött…”(Jób19,25). Jób akkor ismeri fel ezt a századokra előremutató tényt, amikor kortársai még azon töprengenek, hogy Isten miként részese a világ bonyodalmainak, miként nem avatkozik bele a jelen igazságkövetelő igényébe. Isten pedig kezébe veszi alkalmas időben a Jób sorsát, azaz megváltja és megszenteli.

Az újszövetség is szól a háttérben látható módon álló dicsőséges hatalomról. István diakónus éppen a halálig elfajuló kínoztatása közben: „Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől állt.”(Apcsel.7,55).

Jób barátait, István kínzóit az álló, tehát a mozdulásra elszánt Isten, a cselekvő Krisztus rettenetesen idegesítette. A hitetlen világot a húsvét (saját észérveik alapján is megdönthetetlen igazságai alapján) legalább ennyire idegesíti. A mi hívő hivatásunk, hogy szeretettel hirdessük a feltámadás csodáját és az ebből származó csodák sorozatát.

Magyar Nemzetünk minden tagja, Magyar Református Egyházunk és minden e földön élő református keresztyén más testvérrel együtt, legyen részese a feltámadás csodájának, és annak a csodának, hogy bizonyságtételére hallgatnak a környezetében boldogulni vágyó emberek.