Nyugdíjszámítás és előrehozott nyugdíjaztatás

Nyugdíjszámítás és előrehozott nyugdíjaztatás
Bihar megye – Több érintett olvasónk is érdeklődött, így megkértük a Bihar megyei Nyugdíjpénztár vezetőit, példákkal is ábrázolják, mennyivel kevesebb pénzt kapnak egyes esetekben januártól a nyugdíjasok.

Ez év elejétől a 740 lej feletti nyugdíjjal rendelkezők 5,5% egészségbiztosítást fizetnek, továbbá – akárcsak eddig – ezer lej fölött 16%-kal adózzák a nyugdíjakat. Leontin Ţîrle, a Bihar megyei Nyugdíjpénztár igazgatója, valamint Ioan Pantea aligazgató két példával is szolgált: egy 1184 lejes nyugdíjjal rendelkező személy 65 lej egészségbiztosítást fog fizetni; marad 1119 lej, melyből 119 lejt megadóznak 16%-kal, vagyis 19 lejjel – tehát az illető nyugdíjas 1100 lejt fog kézhez kapni; ha viszont valakinek 750 lej a nyugdíja, annak 5,5%-a 41 lej lenne, de mivel ennek levonása után 709 lej maradna, csak 10 lej egészségbiztosítást számítanak, így az illető 740 lejt fog kapni.

Kevés igénylő

Bár más megyékben tumultus volt, nálunk január eleje óta csak mintegy tízen kérték előrehozott nyugdíjaztatásukat, tudtuk meg. Mint annak idején beszámoltunk róla, tavaly, július 3-át megelőzően, amikortól a kormány befagyasztotta ezt a lehetőséget, pár nap alatt több százan nyújtották be igénylésüket Bihar megyében is. Jelenleg nálunk 1800 személy kap előrehozott nyugdíjat. A feltételek: a nők legalább 30 évet le kellett dolgozzanak, és legalább 55 évesek kell legyenek, a férfiak esetében pedig 35 ledolgozott év és 60 éves kor a feltétel. Azt is tudniuk kell az érintetteknek, hogy a nyugdíjnál havi 0,75%-kal kevesebbet kapnak, ezenkívül nem is halmozhatják más szakmai jövedelmekkel. Ha állást találnak, úgy kérniük kell az előrehozott nyugdíj felfüggesztését.

Feltételek

A Bihar megyei Nyugdíjpénztár igazgatóinak véleménye szerint az Országos Nyugdíjbiztosítási Pénztár igazgatójának rendelete, mely a napokban kell megjelenjen, nem fog sokat változtatni a gyógyüdülőjegyek megítélésével kapcsolatos, tavaly óta életbeléptetett rendszeren. Korábban a kérvények leadása szerint osztották ki a gyógyüdülési jegyeket, tavaly óta viszont egy pontrendszer szerint ítélik meg ezeket, melynek kiszámításánál számít az érintettek jövedelme, a nyugdíj típusa. Minél kisebb a kérvényező nyugdíja, annál több pontot kap, s a legtöbb pont a rokkantnyugdíj után jár, ezt követi a korhatári nyugdíj, majd az utódlási nyugdíj, az előrehozott, a részlegesen előrehozott nyugdíj. 2011-ben várhatóan nagyobb mértékben számít majd a kérvényező betegsége, tudtuk meg. Amúgy 2009-ben 12 ezer gyógyüdülési jegyet kapott a Bihar megyei pénztár, 2010-ben pedig 10.570-et. Továbbra is ingyenesek a gyógyüdülési jegyek többek között a háborús veteránoknak, a volt politikai foglyoknak, a fogyatékkal élőknek.