Nyugalom van a pénzváltóknál

Szatmár megye – Miután életbe
lépett a pénzváltókra
érvényes új rendelet, voltak olyan
pénzváltók, amelyek bezártak.
Még nem tudni, hogy amiatt vagy csak éves
pihenőidejüket töltik az alkalmazottak.

A pénzváltók érvényes
eladási– és vételi
árfolyamok kiírására, valamint
az ügyfelek
tájékoztatására
vonatkozó szabályozásokat
módosító 2009. évi 448-as
rendelet betartását ellenőrizték
július 20. és 24. között a megyei
fogyasztóvédelmi
felügyelőség szakemberei. A nyolc
ellenőrzött szatmári
pénzváltó közül
hétnél találtak
szabálytalanságot, őket arra
kötelezték, hogy tizenöt napon belül
javítsák ki azokat. Egyedül a
hírhedt múltra visszatekintő Saralex
pénzváltó egységeit nem
tudták ellenőrizni, mert azok az akció
teljes ideje alatt zárva tartottak. Ezzel
kapcsolatban jegyezte meg Valentin Breban, a
felügyelőség vezetője, hogy
mióta zárva tartanak, nem érkezett
feljelentés a pénzváltókkal
kapcsolatban. Az említett
pénzváltók jelenleg sem
üzemelnek, mivel azonban nem írták ki,
hogy nyári szabadságra mentek volna, nem
tudni biztosan, hogy kinyitnak-e ismét vagy sem.
Azokra a pénzváltókra, akik nyitva
tartanak, érvényesek az új
szabályok, melyek szerint a vételi–
és az eladási árfolyamokat jól
látható helyen, könnyen olvasható
betűkkel kell kifüggeszteniük, valamint
írásban is meg kell
erősíteniük az árfolyamot, amelyet
azután a vevő
aláírásával láttamoz.