Nyolcvanévesen igényelte az állampolgárságot

Nyolcvanévesen igényelte az állampolgárságot
A 80 éves, sepsiszentgyörgyi özv. Erőss Jánosné Erzsébet csikorgó hidegben jelent meg a csíkszeredai magyar konzulátuson, hogy az elsők között kérje a magyar állampolgárságot. A volt tanárnővel élete fordulatairól, elítélt férjéről, nyugdíjas napjairól beszélgettünk.

– Rövid ideig magyar állampolgár volt. Milyenek voltak azok az évek?

– 1940 és 1944 között, azaz kilenc és tizenhárom éves korom között voltam a magyar állam polgára, ezt a státust aztán elveszítettem. 1940 előtt a szülőfalumban, Csíkmenaságban az iskolába egy román tanítót kaptunk, aki megbüntetett, ha a szünetben magyarul beszéltünk. Az első román szavak, amiket megtanultam, azok voltak, hogy „ține mâna”; a vonalzó élével csapott a kezünkre…

– Később tanárnő lett. Miért választotta ezt a pályát?

– A középiskolát Csíkszeredában végeztem, majd Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen matematika-fizika szakon szereztem diplomát. A „kicsi magyar világnak” köszönhető mindez, másként nem lett volna értelme annak, hogy iskolába járassanak. A matematikát nem lehet úgy tanítani, hogy közben viccet mondunk, tökéletes figyelmet és csendet igényel. Kissé szigorú is voltam: egy kedves tanítványom azt mondta, hogy szereti az én óráimat, de a magyar irodalmat élvezetesebb tanulni – egyetértettem vele, magam is szívesebben hallgatok meg egy verset, mint egy matematikai levezetést, de mindkettőre szükség van.

– Hogyan került Sepsiszentgyörgyre?

– Ide kaptam kinevezést, a mostani művészeti líceumba. Három évet tanítottam csak, mert az 1956-os események után kirúgtak. Egy éven át az ismerősök gyerekeinek tartottam magánórákat, később mindenféle munkát el kellett vállalnom, takarítónő is voltam. Tizenegy év múlva térhettem vissza a tanügybe, utána számos helyen oktattam, legutóbb a Váradi József Általános Iskolában, a nyolcvanas évek végéig.

– A férje lett a bűnbak azon diákok miatt, akik az 1848-as emlékművet évente megkoszorúzták titokban…

– 1958-ban kapták el a férjem tanítványait, és – bár ők nem mondták, hogy neki bármi köze lenne az ügyhöz – a mikóskollégák nagy része úgy döntött, hogy ő lesz a „hibás”. Tizenöt évet kapott, és még nyolcat azért, mert tudott az akkoriban tevékenykedő Kossuth-körről, de nem jelentette fel őket. Végül hat és fél évet töltött börtönben, amnesztiával szabadult. A következő években egy vágóhídon kellett dolgoznia, majd a múzeumban, ahol restaurátor-tanfolyamon vett részt, az ország egyik leg – elismertebb szakemberévé vált. 1997- ben hunyt el, a csontfaragásait – ezt a hobbit a börtönben kezdte el – jelenleg Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban lehet megtekinteni.

Hogyan telnek a napjai manapság?

– Régen rengeteget kézimunkáztam, mára már kevesebb munkát készítek el. Sokat olvasok, mert az irodalom mindig is érdekelt, nemrég egy laptopot kaptam ajándékba, azzal ismerkedem, például skype-on beszélgetek távoli ismerősökkel. Mivel gyerekünk soha nem született, egyedül vagyok. Most már csak arra várok, hogy egy májusi napon újra elutazzam Csíkszeredába, és megkapjam a hivatalos iratokat, mert magyar állampolgárként szeretnék meghalni.

(www.hirmondo.ro)