Nyolcvanegy éve házasok

Nyolcvanegyedik házassági
évfordulóját ünnepelte kedden
Anglia legrégebb óta együtt
élő házaspárja. Frank és
Anita Milford 1928 május 26-án kelt egybe.


Frank nemrég múlt 101 éves, Anita
pedig júniusban lesz 101. Már évek
óta egy Plymouth-i idősek otthonában
élnek. Frank 60 éves korában ment
nyugdíjba, addig a dél-angliai
város kikötőjében
dolgozott.


Két gyermekük, öt unokájuk
és hét dédunokájuk
rendszeresen látogatja őket. Idősebbik
fiuk, a most 74 éves Frank azt mondja:
azért élnek még mindig boldogan
együtt, mert mindig tudtak örülni a kis
dolgoknak is, és főleg
egymásnak.


A házaspár mindkét tagja
korához képest jó fizikai
és szellemi állapotban van. Az ilyen
rekordhosszúságú
házasságnak pedig nincs semmiféle
“mágikus trükkje”, mondják
egybehangzóan. Elismerik, hogy néha
még ma is összevitatkoznak ezen-azon, de
hangsúlyozzák: minden este,
lefekvés előtt csókkal és
cirógatással búcsúznak
egymástól, és ez a fontos.