Nyithat a magyarok felé Nagyvárad vezetése – kampány előtt

Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei vezetője
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei vezetője
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján olyan újdonságról is beszámolt, amely a magyar nyelvű hivatali ügyintézéssel kapcsolatos.

Mint megírtuk, hetekkel ezelőtt összesen 32 önkormányzatnak küldte ki az EMNP CD-n azokat a magyar nyelvű formanyomtatványokat, amelyeket törvényesen használhatnának a hivatali ügyintézésben a polgárok és a településvezetők is, mégsem használják. Főleg magyar vezetésű, azaz RMDSZ-vezetésű településekre juttatták el ezeket, de a megyeszékhelyre is. Mostanáig egyetlen település sem válaszolt, tehát magyar vezetésűek sem – megtörte viszont ezt Nagyvárad, ahonnan egy napja jött reakció. Mégpedig pozitív. A választ az ügyintéző hivatal vezetője, Mariana Crăciun, valamint Eduard Augustin Florea városmenedzser írta alá, és az áll benne, hogy kiválogatják azokat a nyomtatványokat, amelyeket a váradi ügyek intézéséhez lehet használni, és adaptálják azokat az itteni konkrétumokhoz. Csomortányi István jelezte: ők pedig máris írásban reagáltak – azt, hogy minden szükséges segítséget megadnak.

Távozzanak

„Távozzanak a közéletből azok a Bihar megyei RMDSZ-esek, akik a bírósági tárgyalás alatt álló Kiss Sándornak segítettek a most tárgyalt korrupciós ügyeit intézni” – ezt szorgalmazza az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke. Csomortányi István a csütörtöki tájékoztatón összegezte azt a büntetőjogi pert, amelynek egyik vádlottja Kiss Sándor, a megyei RMDSZ-elnöke, a Megyei Tanács alelnöke. Csomortányi szerint: „Kisst és társait amiatt állította bíróság elé a DNA, hogy Nagyváradon eltüntették az aradi úti kaszárnyákat és a területekkel illegálisan üzletelve, felépítették oda a Luceafărul-tömbházakat, és a törvénytelen húzásokkal 6,1 millió eurónyi kárt okoztak.” Kifejtette: „A korrupció mellett a váradi magyarságnak az is a kára, hogy megsemmisítették ott a történelmi múltú épületegyüttest, a kaszárnyaépületeket. Az egész 2005-ben kezdődött, amikor Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, a Megyei Tanács akkori elnöke eldöntötte, hogy a tanács számára megszerezhető ingatlanokból személyes hasznot fog húzni. Akkor a román védelmi minisztériumhoz tartoztak a kaszárnyaépületek, ahonnan már kiköltözött a hadsereg. A Megyei Tanács elnökeként Kiss már akkor több céggel is tárgyalt, hogy oda lakótömböket építsenek, mielőtt megszerezte volna a területet. Aztán meg is szerezte a tanácsnak, és egyik embere, Szabó Ödön kilobbizta, hogy a magyarországi Bretton kft. jöjjön építeni. Aztán azonban a Beniamin Rus-féle itteni Selina vállalattal fogott össze Kiss, és ígéretét megszegve a Selinával kezdett összejátszani.”

Hozzáfűzte: „számos szinten követtek el törvénytelenségeket. Először szándékosan alulértékeltették az értékbecsléskor a területeket, hogy a piaci ár alatt juthasson hozzájuk a Selina Kisséktől, aztán Kiss az akkori váradi alpolgármester, Biró Rozália révén elintézte, hogy a szokott 3 hónap helyett 3 nap alatt megkapják a településrendezési engedélyeket, ráadásul Biró olyan iratokat írt alá, amire hatásköre sem volt. Ráadásul Kiss az akkori bukaresti államtitkára, Cseke Attila révén 2005. július 1-jén megsürgette a védelmi minisztériumnál a területek átadását, és Cseke 12-én jelentette is, hogy elintézte. Aztán csak az épületek alatti területet adták el, azt is alulértékelve – a többit átadták a városnak, de nem nagylelkűségből, hanem azért, mert így már a város volt köteles elvezetni a leendő tömbházakig a közművesítést, hatalmas saját költségén segítve a magánvállalkozók húzásait” – fogalmazott Csomortányi István.

Követelik

„Utána a Luceafărul-tömbházakra kötelező volt formailag közbeszerzési eljárással kivitelezőt keresni, de az elvárásokat eleve úgy alkották meg, hogy csakis a Selina nyerhessen – tudatta a továbbiakban a Néppárt Bihar megyei vezetője. – Váratlanul más is bejelentkezett azonban, egy Maros megyei cég, a Contras Com is, amiért meg Markó Béla akkori országos RMDSZ-elnök lobbizott erősen Kissnél. Utóbbi ígérgetett is Markónak, aztán mégis a saját favoritjának, a Selinának adta a munkát. A kenőpénz értéke, amit a Selina mindezért Kissnek juttatott, 702.000 euró. Emiatt az ügye miatt van most a bíróság előtt Kiss Sándor, Beniamin Rus és egyes embereik is, ítéletre várva. És emiatt követeljük mi, hogy minden RMDSZ-es segítőjük is távozzon a közéletből”, fejtette ki Csomortányi István.

Google Mapsen megoldva

Fejlemény van a váradi magyar történelmi közterület-elnevezések ügyében is. Ezek kihelyezését a váradi önkormányzat újra és újra elveti, viszont közben az EMNP elkezdte interneten, a térképeket megjelenítő Google Mapsen is intézni az ügyet. Utóbbin máris működik egyfelé: ha a keresőbe magyar elnevezést írunk be, a térképen megtalálja és megmutatja az adott román elnevezésű helyszínt. Ezt az EMNP-vel együttműködő „lelkes szakértők” tették lehetővé. Kérdésünkre Csomortányi István elmondta: a Google Mapsen viszonylag szabadon szerkeszthetőek ugyanis az elnevezések, csak utólagos jóváhagyás kell hozzá. Ez persze visszaélésekre is lehetőséget ad, de fejlesztésekre is. Most azt szeretnék elérni, hogy visszafelé is működjön, azaz ha az ember román elnevezésre keres, akkor a Várad-térképen megtalálja a magyar történelmi névvel bíró helyszínt. Hozzátette: „ezt Erdély bármelyik városa esetében ugyanígy meg lehetne tenni a Google Mapsen”. Váradon egyébként segítőket is szívesen vesznek a munkához: érdeklődők jelentkezését a Fő utca (Republicii) 45. szám alatti székhelyükön várják.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter