2011.04.21 07:07; Frissítve: 2011.04.21 07:07


Nyilvánosságra hoznák Michael Jackson utolsó felvételeit

Az amerikai ügyészség nyilvánosságra hozná a 2009-ben elhunyt Michael Jackson utolsó napjairól készült videó-felvételeket a pop legenda orvosának perében.

Conrad Murrayt azzal vádolják, hogy köze volt Jackson halálához. Három héttel a per kezdete előtt az orvos védői azért harcolnak, hogy a videókat ne tegyék közzé. Kedden az ügyészség kezdeményezte annak a felvételnek a bemutatását is, amely két nappal a popsztár halála előtt készült, a “This is it” turné próbáján. Az ügyészek, David Walgren és Deborah Brazil azt mondták, azért kellene bemutatni a videókat, mert azokon az látszik, hogy Jackson életének utolsó napjain is energikus volt, nem voltak egészségügyi problémái. Michael Jackson 51 éves korában halt meg egy rendkívül erős altatóanyag, a propofol túladagolása miatt. A vádirat szerint az 58 éves Conrad Murray adta be az amúgy csak kórházi körülmények között alkalmazható gyógyszert az énekesnek, de az orvos szerint olyan kis mennyiséget, hogy az semmiképp sem ! lehetett volna halálos. A tárgyalás május 9-én kezdődik. Ha Murryt bűnösnek találják, négy év börtönt is kaphat.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés