Nyílt nap a rendőrségnél

Nyílt nap a rendőrségnél
Nagyvárad – Mintegy ezer gyerek és fiatal látogatott el a pénteki nap folyamán a Bihar megyei Rendőrségre, ahol a Rendőrség Napja alkalmából különféle érdekes programmal várták az érdeklődőket.

 

 

Az egyik legfőbb attrakció a hazugságvizsgáló volt. Ottjártunkkor épp óvodásoknak tartott magyarázatot a készülékről Vaida Hadrian rendőrfőnök. Megtudtuk: tavaly több mint négyszáz esetben folyamodtak ehhez a vizsgálathoz a rendőrök, s az idén is már több mint száz alkalommal volt bevetve. Amint a rendőrfőnök kérdésünkre elmondta, főleg súlyos vétségeknél, az ügyészség utasítására vetik alá a gyanusítottat, de vannak esetek, amikor azoknak a személyeknek a szavahihetőségét vizsgálják meg ílymódon, akik feljelentést tesznek a rendőrségen nagyobb horderejű ügyekben. A nagyobb diákok közül páran ki is próbálták a készüléket, a kicsiknek viszont csupán az egyes szenzorok működését mutatták meg a rendőrségi szakértők.

 

Programok

 

Közben a tornateremben szintén egymást váltották a gyerekcsoportok. Itt harcművészeti jártasságukat mutatták be a rendőrök Almășan Dorel rendőrfőnök vezetésével. Kint az udvaron szintén sok volt a látnivaló: a gyerekek megismerkedhettek a rendőrök felszerelésével – például a sisakkal, a pajzzsal, a különféle védőöltözékekkel, s fegyverekkel – s aki akarta, kipróbálhatta a bilincseket. Egy másik standnál a kriminalisztikai laboratórium különféle kellékét mutatták be – itt többek között az ujjlenyomatok levételével kapcsolatban tudhattak meg érdekes részleteket a gyerekek. A speciálisan idomított rendőrkutyáknak szintén nagy sikerük volt. Egyikük, Athos, a hétéves német juhász kutya nyugodt méltósággal viselte, hogy egy-egy gyerekcsoport minden tagja egyszerre akarta megsimogatni. Megtudtuk: a rendőrkutyák kiképzése másfél évig tart, Szebenben végzik, s Athos pédául a robbanóanyagok felkutatásában segíti a rendőröket.

A nyílt napot harmadik alkalommal szervezték meg a Bihar megyei Rendőrségnél, s eddig minden alkalommal nagy érdeklődés kísérte, mondta Alina Dinu rendőrségi szóvivő.

 

Könyvbemutató

 

Ugyancsak a Rendőrség Napja alkalmából, a délelőtt folyamán ünnepélyes keretek között előléptettek 265 rendőrt, közöttük 69 tisztet. Hat tisztet idő előtt léptettek elő, hat további rendőrt pedig külön elismerésben részesítettek. Szintén az ünnepi programok részeként mutatták be Dumitru Bucur tartalékos ezredes, Adrian Bucur Bihar megyei rendőrfőfelügyelő apjának Az igazság nyomán című könyvét. Dumitru Bucur 1978 és 1987 között a megyei rendőrség bűnügyi szolgálatát, ezt megelőzően pedig a jogi szolgálatát vezette, s könyvében valós ügyek felgöngyölítéséről ír.

 

 

Neumann Andrea