Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen

Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen
Az április 7–11. között zajló Partiumi Egyetemi Napok keretében kedden nyílt napot szerveztek a PKE-n, amely alkalmával Bihar és más megyék diákjai ismerkedhettek meg az egyetemmel, szakokkal, oktatókkal.

A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) április 8-án, kedden tartotta meg nyílt napját, melyre Nagyvárad mellett többek között Zilahról, Nagykárolyból, Nagyszalontáról, Székelyhídról és Szilágysomlyóról is érkeztek diákcsoportok, hogy megtekintsék az egyetem oktatási kínálatát. A különböző megyék iskolásai a PKE tájékoztató körútjai során már hallhattak az egyetemről, a szakokról, az egyetemen kívüli programokról és tevékenységekről, ezúttal viszont a helyszínen tapasztalhatták meg a korábban hallottakat, találkozhattak az oktatókkal és elbeszélgethettek az intézmény hallgatóival is. Ezek mellett az egyetemre érkező látogatók az Arany János Kollégium udvarán a különböző szakok standjainál részletes információt és felvételi tájékoztatót kaphattak, valamint szintén a szakok szervezésében több tematikus tevékenységen, egyetem túrán, csapatépítő játékokon és sok más foglalkozáson vehettek részt, amelyek mind azt szolgálták, hogy a tanulók egy kerek és tiszta képet kapjanak a PKE-ről és az itt folyó tevékenységekről.

Megnyitó

A nyílt nap megnyitóján dr. János Szabolcs, az egyetem rektora köszöntötte a több mint négyszáz diákot. Kiemelte, hogy az egyetemek életében azért fontosak a nyílt napok, mert ekkor nem csak beszélhetnek a képzésekről, hanem sok mindent meg is mutathatnak ez érdeklődő diákoknak. Az Európai Egyetemek Szövetségének felméréséből többek között az is kiderült, hogy az egyetemen komoly képzés folyik és boldog diákok vannak. Ez a csapatként dolgozó tanároknak, hallgatóknak, diákszervezetnek köszönhető – hangzott el. „Kicsi egyetem vagyunk, ahol mindenki mindenkit ismer, de ez a kicsiség nem jelent kicsinyhitűséget, nem jelenti azt, hogy gyengék lennénk. Az egyetemünk tudja, kiket akar képezni és hogy kiknek. Elsősorban ennek a régiónak a diákjait szeretnénk képezni, mert úgy látjuk, ennek a régiónak szüksége van magyarul képzett szakemberekre. Szüksége van közgazdászokra, tanárokra, tanítókra, művészekre, turisztikai szakemberekre és magyar értelmiségekre. Mi magyar egyetem vagyunk, ami nem csak azt jelenti, hogy a képzés túlnyomó részt magyar nyelven folyik, hanem egyfajta szellemiséget is” – tette hozzá János Szabolcs.

Előnyök

A rektor beszédében a továbbiakban kiemelte a külföldi tanulási lehetőségeket az Erasmus ösztöndíj révén, az akkreditált szakokat, amelyeken munkára váltható tudást kaphatnak a fiatalok, valamint a tanulás mellett a pezsgő egyetemi életet, a diákszervezet által rendezett programokat, a tanulmányi és szakmai kirándulásokat, a csapatépítő táborokat, a színjátszó csoportot, a kórust és az egyetem focicsapatát. János Szabolcs végezetül öt pontban foglalta össze, miért is érdemes a PKE-re jelentkezni: magyar nyelvű oktatás, amely mellett lehetőség van idegen nyelveket is elsajátítani; jó hangulatú, pezsgő diákélet; akkreditált szakok; jó külföldi kapcsolatok, amelyek révén különböző szakmai gyakorlatokban vehetnek részt a hallgatók, ami majd elengedhetetlen lesz a munkavállaláskor; van lehetőség nyelveket tanulni. A megnyitót követően a diákok szétszéledtek, hogy részt vehessenek az egyetemnek erre az alkalomra szervezett számtalan programján.

Nagy Noémi

Címkék: , ,