Nyílt levél Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének

Kovács Zoltán, Érmihályfalva volt polgármestere, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő
Kovács Zoltán, Érmihályfalva volt polgármestere, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő
A Bihari Napló április 5-i lapszámának 3-as oldalán megjelent, Bírósági eljárás Mihályfalva volt polgármestere ellen című cikkre reagálva közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe Kovács Zoltán, Érmihályfalva volt polgármestere, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő. Az alábbiakban közöljük a teljes szöveget.

Tisztelt Elnök úr!
Mint volt ismerőse, szolgatársa magázva szólítom meg nyílt levelemben. Az elöljáróknak minden szinten megadtam és megadom a tiszteletet, mert tisztelni való, hogy a magyarságért próbálnak tenni. Tehát szép napot kívánok egy pár kényelmetlen kérdéshez…

Hónapokig izgultunk Ráduly Róbert Kálmán, Antal Árpád és sorstársaik igazságharcáért. Tudtam, hogy nem bűnösök. Örülök is, hogy újra ringbe szállnak, magyaros kiállással. Kérdezném az Elnök urat, hogy miért engedi meg, hogy a szervezetben ugyanazt a módszert használják a kollégák, politikai társai a megfélemlítésre, a másképpen élők eltávolítására, megalázására, lejáratására, mint a magyar elöljárókat befeketítő román „elit”. Le kell nyelni a békát, de sokkal jobban fáj a saját fajtádtól! Személyi nyilvánosság nélkül, hol a szervezet mögé bújva, hol testületeket használva, hogy a számonkérést ellehetetlenítsék. Kocsmákban, piacokon, rendelőben, szociális csomagosztásnál, rendőrségen, számvevőszéken, ügyészségen jelentgetnek, sugdosnak hazug vádakat.

Azt olvastam az április 1-jei sajtófigyelőben, hogy „Kelemen Hunor elítéli a túlkapásokat országhatároktól függetlenül” a biztonság érdekében. Kovács Péter a Határok nélkül műsorban szintén az emberek biztonságáért aggódik.

Miért nem állítottak fel a KMKF-ben, az RMDSZ-ben egy erkölcsi minimumot igénylő szabályzatot, amely a magyar társadalmi élet hagyományain nyugszik: nem hazudunk, nem mondunk féligazságokat, tisztességtelenül, név nélkül „azt hallottam, hogy…” módszer mögé bújva. Ismerős a módszer, tudjuk, honnan származik. Nem élhet egy politikus, tisztségviselő hazugsággal, féligazságok mondásával, káromkodással nyilvános helyen, utcán, üzletben, intézményben. Csak a tehetetlen, hitetlen ember káromkodik. Ha használnák az erkölcsi igényt, és rábizonyosodik az elöljáróra, hogy nem felel meg az erkölcsi minimumnak, akkor „mondjon le” (T.J.). Bihari tájakról idézek néhány ide vágó, szövetségi képviselők szájából származó, „örök igazságot”:

– Minden ember megvásárolható, csak attól függ mennyiért. (RMDSZ elnök)
– Olyan bunkó ez a nép (az érmihályfalvi), hogy úgyis megválaszt. (polgármesterjelölt)
– Ha nem tudtok jobbat kitalálni, akkor a felelősséget tereljétek az elődökre. (képviselő)
– Ha nem tudjátok szépen, megpróbáljátok csúnyán. (Tóti)
– Konkrét kifogást, konkrét hibát nem tudnak felhozni, ezért mindenféle rágalmazással jelentgetik a legkülönbözőbb fórumokon. (Vincze Nándor tóti polgármester)
– Menjetek csak locsolni, mert úgyis lelövik a húsvéti nyuszit, meg a Mikulást is. (RMDSZ-es tanácsos) – Nesze neked hagyomány megőrzés.

Tisztelt Elnök úr, folytathatnám a sort, de a levél hosszúságára tekintve itt megállok a példákkal.

Ellenem minden választás előtt dolgoztak a feljelentők – 2007, 2008, 2012, 2015, 2016. Öt bírósági pert járok mióta már nem vagyok tisztségviselő. Jelentem, négyet megnyertem. A jelentgetők ugyanazok, csak név nélkül. Igaz, a múlt héten kiderült, hogy egy bizottság a polgármester és a jegyzőnő vezetésével azt állapította meg, hogy a tettes ismeretlen. Hurrá! A polgármester, Nyakó József magára vállalva közölte a tanácsosokkal, hogy újra hibás vagyok, voltam. Kérdése senkinek nem volt. Voltam már tolvaj, rabló, megbilincselt, pénzestáska hordozó, kasszakifosztó… A legszomorúbb az, hogy 2009-ben a pályázatunkat működtető (19 millió euró érték) Környezetvédelmi Minisztérium és a Bihar Megyei Tanács nem folyósította a pályázati elszámolás után járó pénzösszeget. 2009-ben 3,3 millió lej hátraléka volt a kormánynak. Ez gerjesztette a büntetőkamat megállapítását. Az Érmihályfalvi Tanácsnak volt az önrészre pénze, sajnos a CEC Bank csak akkor folyósította a pénzt, ha a Minisztérium kifizette az állami részt.

2009–2010-ben számtalan kérés, követelés, felszólítás ment el a tartozások lemaradásával. Soha nem közölték válaszként, hogy határidőre (2009) nem kell befejezni a leszerződött munkát, és álljunk meg, mert nincs pénz, gazdasági válság van. A Bihar Megyei Tanács „nagy szeretettel” ajánlotta a kivitelezőknek, hogy adják bíróságra Érmihályfalvát, ha nem tud fizetni. Az említett levelezések, kérések, figyelmeztetések sokasága a Környezetvédelmi Minisztérium, a Bihar Megyei tanács felé az érintettnél – Kovács Zoltán, Érmihályfalva, Kossuth Lajos utca 45.

A tanácsosok, a bizottság, amely 2012-ben léptek „a nagy útra”, a polgármester, alpolgármester, jegyzőnő, főkönyvelőnő, közbeszerzési tisztviselő nem is hallott 2014-ig a büntető per lefolyásáról és következményeiről a Budapesti Vegyépszerrel. Pedig 2012. május 25-én született a végleges Bihar megyei bírósági döntés, hogy Érmihályfalvának elutasították a fellebbezését, „irrevocabil” a határozat. Én már nem voltam funkcióban, május 3-án lemondtam a lehetetlen helyzet miatt, mert senki nem állt Érmihályfalva mellé – RMDSZ, Megyei Tanács, Környezetvédelmi Minisztérium, képviselők, Bihar megyei prefektus, közpénzek minisztériuma, akiket végigjártam a kérésekkel.

Az Elnök úr kérdezze meg Nyakó József polgármestert, hogy az átadás-átvétel közte és dr. Bokor Apor alpolgármester között (RMDSZ-elnök és RMDSZ-alelnök) hogy történt. Az ügyvédnő, aki képviselte az ügyet végig a fellebbezésben, most is szerződési viszonyban van a Hivatallal; a jegyzőnő, mikor megkapták a végleges döntési határozatot, miért nem informálta az új (régi) vezetést. Hisz Nyakó József RMDSZ-elnök ott ült minden hétfőn a polgármester beszámolójánál. Karsai Attila alpolgármester tanácsos volt az említett periódusban a Vegyépszer munkálatainál, sőt a Gazdasági Bizottság elnöke volt. A mostani tanácsosokból tanácsosi funkcióban volt az említett periódusban dr. Bokor Apor, Krizsán Csaba (a gazdasági bizottság elnöke), Csengeri Csongor, Boros József. A főkönyvelő hogy adta át az új vezetésnek 2012-ben a könyvelési helyzetet, ha nem tudnak az érintettek semmit. Minden papír az arhivában meg kell legyen, hisz ezért a jegyzőnő felelt, aki most bizottsági tag és minket vádol (vádolt). A büntetőkamatot 2014-ig számolták és az 500.000 lejes tartozás végül 2014-re 1,968 millióra rúgott. Ebben érintett az új vezetés is! Az új tanácsosok nem tudhattak a részletekről… Kérdem én, mint érintett, hogy miért nem volt öt perc beszélgetési-tisztázási idő, hogy „tiszta vizet öntsünk a pohárba”, amit három évig lobogtattak. Sőt, a számvevőszéki alkalmazottak sem tartottak igényt a tisztázás lehetőségére. Az említett tisztségviselők, a fungáló tanácsosok fizetést kaptak, mert nem vettek tudomást az erőfeszítésekről, hogy minden lakás Érmihályfalván rá kell legyen kapcsolva az új vízhálózatra, amit a Vegyépszer végzett el közpénzen, kímélve a lakosok szegényes pénztárcáját.

Maradtunk pillanatnyilag két hibás: Juhos Emőke, a 2011-ben eltávozott főkönyvelőnő, és Kovács Zoltán volt polgármester, aki 2012. május 3-án lemondott polgármesteri tisztségéről, mert nem tudta a Kormányt, a Környezetvédelmi Minisztériumot rábírni az adósság kifizetésére.

Eddig az Isten megsegített a négy per tárgyalásánál. Nem félek, mert van Istenem. Őnekik nincs, mert hitük sincs. A gyerekeket is azért féltették a református egyháztól, hogy „meg ne fertőzzük őket” – nem alkohollal, vagy kábítószerrel, hanem hittel. „Ne félj azoktól, amiket szenvedned kell.” (Jel. 2.10)

Kérném az Elnök urat, hogy akár RMDSZ szintjén szakemberek segítsenek kivizsgálni ezt a jól összekevert jogi értelmezést. Kérném azt is, hogy amint már mondtam Önnek, tegyenek meg mindent a felekezeti oktatás megerősítéséért, amellyel vissza tudjuk vezetni a gyerekeket, szüleiket Istenhez. Amint említettem az eddigi bírósági eljárást megnyertem, a feljelentők még azt sem mondták, hogy „Bocsánat”. Tudják Önök, akik megjárták a poklokat, és Ráduly Róbert, Antal Árpád és társaik, hogy mibe kerül az ügyvédi honorárium.
Kívánok további sikereket a székelyföldi autonómiának, a székely zászlónak, a magyar igazságnak, a magyarságnak Erdélyben.

Kovács Zoltán, Érmihályfalva volt polgármestere, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő
2016. április 5., 20 óra



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter