Nyílt levél a nagyváradi EMNT-EMNP vezetőségéhez az „Igen, tessék! – Da, poftiti!” mozgalommal kapcsolatos kifogásaik margójára

Nyílt levél a nagyváradi EMNT-EMNP vezetőségéhez az „Igen, tessék! – Da, poftiti!” mozgalommal kapcsolatos kifogásaik margójára
Még nem tudom minősíteni a tényállást: a jó ügy érdekében megnyilvánuló szent együgyűség vagy félműveltségből táplálkozó agresszív politikai szűklátókörűség? Két partiumi illetékességű EMNP-EMNT-s helyi vezetői duó február 22-én „elkövetett” egy sajtótájékoztatót, amelynek keretén belül kifogásolták, és durva jelzőkkel leminősítették az Igen, tessék! civil kezdeményezésű, magyar nyelvi revitalizációs mozgalmat.

 

 

Érintettként (az „Igen, tessék!” egyfajta ötletgazdájaként) a hírek olvasatán megakadt a torkomon a reggeli kávé. A mozgalom félévvel ezelőtti, kolozsvári elindítása óta az összmagyar sajtó határozottan pozitív és támogató viszonyulásán túl, a román sajtóban sem volt egyetlen negatív visszhang, egyre több településen, egyre több üzletben és hivatalban tűnik fel a lassan ismertté váló jelvénye. Nos, ilyen előzmények után nem csoda, hogy a felcím, miszerint Kifogásolja az Igen, tessék! programot a nagyváradi EMNT–EMNP szerény személyem esetében spontán pupillatágulást eredményezett, hiszen a sajtótájékoztató úriemberek nyilvánvalóan vagy nem értették meg az Igen, tessék! mozgalom lényegét, vagy szűk látókörű politikai vagdalkozásban öncélúan felhasználva próbálják több hónap munkáját hitelteleníteni.

Az Igen, tessék! mozgalom mindenekelőtt, de nem kizárólag a magán ellátói kereskedelmi és szolgáltatói szférában (üzleteken, piacokon, biztosítóknál, kávézókban, benzinkutaknál, mozi jegypénztáránál stb.) szeretné megerősíteni, bátorítani a magyar nyelv használatát. Nyilvánvaló, hogy ezeken a színtereken a történelmi hivatkozások, a törvényes keretre, illetve a tételes nyelvi jogokra vonatkozó szabályozások nem bizonyultak hatékony megközelítésnek, annál is inkább, mivel a magánszféra által működtetett nyilvánosság esetében alig vannak tételesen a kisebbségi nyelvek használatát előíró, támogató érvényes jogi normák. Ám ezeken a színtereken a kisebbségi nyelvek használatát hathatósan lehet marketing jellegű érvekkel és stratégiákkal elősegíteni: az anyanyelvű kiszolgálás, szolgáltatás tényleges kereskedelmi előnnyel járhat. Nem kell tudományoson bizonyított érveket felhozni, elég a mindennapi tapasztalat: két közelítő árú és minőségű termék közül azt vásároljuk meg, amely esetében a kiszolgálásnak van egy hozzáadott értéke, például anyanyelven történő tájékoztatás (jobban értjük, amit mondanak, nagyobb a komfortérzésünk stb.). Nagyváradon és általában Partiumban ezt az érvelést kétségtelenül kiegészíti a jelentős, marketing szempontból egyáltalán nem elhanyagolható magyarországi turistaforgalom.

A módszer egyszerű, a mozgalomhoz csatlakozó egyének, cégek használják az Igen, tessék! – Da poftiţi! feliratozású matricát, jelvényt vagy kis plakátot, ezáltal jelezve, hogy ismerik a magyar nyelvet, és hajlandók arra, hogy magyarul társalogjanak az ügyféllel. Az ok kézenfekvő, a távlati cél pedig a mozgalom számára megnyerni, például, nem csak a magyar helyként nyilvántartott lokálok tulajdonosait, hanem a nemzetközi áruházláncok menedzsereit vagy a román érdekeltségű vállalkozói szférát is. Rávezetni arra őket, hogy az alkalmazottak magyar nyelvismerete bármely cég számára gazdasági erőforrás, használatának van marketing értéke (és haszna).

Meglátásunk szerint ennek a piciny jelnek a használata szükséges és hasznos, mivel felmérések szerint a települési arányuk szerint kisebbségben élő magyarok több, mint egyharmadával fordult elő havonta legalább egyszer, hogy magyar elárusítóval, kiszolgálóval románul beszélt. Vagyis őshonosság ide, nagy politikai retorika oda, ezek az adatok tények, melyek kétségen felül azt jelzik, hogy számos erdélyi nagyvárosban beszűkülőben van a magyar nyelv nyilvános használata. Márpedig (hogy Wolland mestert idézzem a Mester és Margarétából) a tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon.

Nos, ilyen előzmények jegyében nyilvánult meg a sajtó előtt a két politikával foglalkozó EMNT-EMNP-s polgártárs, többek között azt kifogásolva, hogy az Igen, tessék! mozgalom nagyváradi kibontakozása során a kezdeményezők Magyarországról jövő turistákra és nem az őshonosságra hivatkoznak. Egy dolog biztos: az Igen, tessék! fentebb vázolt filozófiája nem annyira vitézkötésesen, díszmagyarosan hangzatos, mint az őshonosság fél téglája, de minden jel arra mutat, hogy hatékony. Ennek a hatékonyságnak a mutatója a mozgalomhoz eleddig csatlakozott kereskedelemben, szolgáltatásokban dolgozó magánszemélyek, cégek és közintézmények növekvő száma. A közintézmények esetében elsődleges az intézményvezetők elkötelezettsége a közszolgáltatások minőségének a javítása irányába, arra buzdítva a magyar nyelvet ismerő tisztviselőt, hogy a magyar anyanyelvű ügyfeleknek udvariasan kínálja fel a választás, a magyar nyelvű párbeszéd lehetőségét. Ez a forma, tehát, nem mentesíti a közintézményt azon törvény által előírt kötelezettsége alól, hogy megszervezze a többnyelvű szó- és írásbeli kommunikációt, viszont gördülékenyebbé teheti ezt a folyamatot. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azok a közintézmények is éljenek ezzel a lehetőséggel, melyeket a törvény nem kötelez a magyar nyelv használatára.

Összegzésképpen: az Igen, tessék! mozgalom célja megerősíteni a magyar nyelv nyilvános használatát, úgy, hogy felvállaltan érdekalapú retorikában közelíti meg ezt a kérdéskört. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy az Igen, tessék! mozgalom nem jogérvényesítési eszköz, hanem a magyar nyelv szélesebb körű, a törvényes korlátokon is túlmutató használatát hivatott ösztönözni.

Bármennyire igyekszem az elmarasztalóan nyilatkozó EMNP-EMNT színekben politizáló polgártársak hozzáállásában nem feltételezni a rossz szándékot (hisz nem kötelező egyetérteni a megközelítés alapfilozófiájának helyességével vagy kritikátlanul bízni annak a hatékony kivitelezésében), az a tény, hogy a magyarság közügyeit politikailag felvállalni szándékozó, alternatívát kínálni akaró személyek azt nyilatkozzák, hogy az Igen, tessék! mozgalom káros és veszélyes volna, nos, ezt én sem magánemberként, sem a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését kutató szakemberként, de még a közügyek irányába valamelyest elkötelezett polgárként sem tudom elnézően értelmezni. A magam részéről nem az Igen, tessék! mozgalmat tartom károsnak és veszélyesnek, hanem azt, hogy a politikai versengés hevében egy civil kezdeményezés is áldozatul eshet, hogy egy, magát magyar érdekvédelmiként feltüntető szervezet képviselői, flottul „káros”, „felelőtlen”, „szégyenletes” (a sajtó által idézett/parafrazált címkék) ténykedésnek minősítsenek egy olyan törekvést, amelyre közügyek iránt elkötelezett személyek pénzt, időt és energiát fordítanak.

 

 

Dr. Horváth István egyetemi docens

Kolozsvár, 2012. február 27.