Nyári színházi fesztivál lesz

Ismét lesz nyári színházi fesztivál, tudatták a sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Ismét lesz nyári színházi fesztivál, tudatták a sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Az RMDSZ, az NMD és a nyíregyházi Mandala Dalszínház együttműködésének köszönhetően idén is lesz nyári színházi fesztivál a várban.

A témában tartott péntek délutáni sajtótájékoztatóján Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: a 4. évadjához érkezett Nyári színházi fesztivál komoly színfoltja lett Nagyvárad kulturális életének, hiszen sikerül minden nyáron megtölteni élettel az RMDSZ-nek köszönhető várbeli szabadtéri színházat. Ugyanakkor a kínálat évről-évre bővül, hiszen az idén immár hét előadás van betervezve a július 17. és augusztus 30. közötti hétvégékre. Megfigyelhető emellett, hogy kialakult már egy törzsközönség, és jó látni, hogy vidékről is érkeznek nézők, sőt a budapesti fellépők a magyar fővárosban is reklámozzák, hogy van egy ilyen rendezvényszéria Váradon.

Előadások

Július 17-én, pénteken, 21 órától az Operett expressz című összeállítással kezdődik a sorozat, az Operettszínház sztárjaival, a belépőjegy 15 lejbe kerül. Június 25-én, szombaton 21 órától az Oscar című kétrészes vígjátékot lehet megtekinteni, többek közt Józsa Imrével, Vándor Évával és Zakariás Évával (15 lej). Augusztus 1-jén, szombaton 21 órától a Kocsonya Mihály házassága című egyrészes vidám népi válóper vár a nézőkre, Hajdu Steve-vel és Magyar Attilával (15 lej). Augusztus 7-én, pénteken 21 órától a Félrelépni tilos! című kétfelvonásos vígjáték kerül színpadra Esztergályos Cecíliával, Magyar Attilával, Nyertes Zsuzsával és Pikali Gerdával (20 lej). Augusztus 15-én, szombaton 20 órától a Légy jó mindhalálig című musical következik (15 lej), majd augusztus 21-én, pénteken 20 órától a Mágnás Miska-operett Bozsó Józseffel és Teremi Trixival (20 lej). A fesztivál A csúnya lány című három felvonásos operettel zárul – melynek egyik szereplője Mikó István- augusztus 30-án, vasárnap 20 órakor (20 lej). Bérletet is lehet vásárolni, egységesen 70 lejért, július hónapban.

Esőfelelős

Nyíri Tamás, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke azt mondta: önkéntes csapata felkészülten várja az előadásokat. Megjegyezte: azokra a volt diákokra is számítanak nézőként, akik esetleg kivándoroltak, de a nyári vakáció idejére hazajönnek, és így el tudják mondani külföldön, hogy Váradon van kulturális élet. Emellett azokat is hívják, akiknek a pénztárcájuk nem engedi meg, hogy máshol nézzenek meg színielőadásokat. Azt is megtudtuk, hogy eső vagy csúnya idő esetén nála lehet majd érdeklődni a 0749/500–235-ös telefonszámon, hogy megtartják-e az aznapi előadást vagy sem.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter