Nyári lak

facebook.com/ Sommerhaus.Film
facebook.com/ Sommerhaus.Film
Az anyagi jólét önmagában nem jelent a család számára feltétlen boldogságot. 2014-ben, Curtis Burz rendezésében készült Nyári lak- című német film az egyén morális hanyatlását mutatja be. Az emberi vágy eltorzulása belső pusztulást von maga után. A film eredeti címe Das Sommerhaus.

űA film a jómódú, középosztályhoz tartozó Larsen család történetét mutatja be. Cselekménye Berlinben játszódik le. Anyagilag jól szituált családfő, Markus műépítész. A kezdő jelenetek Markus és Christopher találkozását mutatják be. Christopher megkeresi Markust, aki munkatársa, azzal a céllal, hogy pénzt kérjen tőle. 138000 eurót kér, mert eladósodott, és nem tud fizetni. Ennek következtében családja nehéz helyzetbe került. A beszélgetés Christopher lakásán zajlik le. Ezt a beszélgetést véletlenül kihallgatja a fia, Johannes. Elhatározza, valamilyen módon segíteni fogja apját.
A Larsen család otthoni életében nyújt betekintést a film. A fényárban úszó lakás, az üzleti siker, a lányuk külföldön való tanulása, kiegyensúlyozott családra utal. Valójában Markus elvesztette minden szexuális vonzódását a felesége iránt. Felesége, Christine és lánya Elisabeth magányosan élnek a gyönyörű lakásban.

A nyári lak, lelki menedék

A film címe „Nyári lak”, rendkívül találóan jelzi Markus kettős, biszexuális életét. A cselekmény több szálon bontakozik ki. Egyrészt a néző betekint egy jólétben élő német család sajátos intim életébe. Markusnak, állandó elfoglaltsága miatt, alig marad ideje családjára. A cselekmény másik szála a nyári lakhoz vezet, amely egy rendkívül modern bungaló. A munkatársak Markust rendkívüli embernek tartják. Ezzel szemben igazából Ő a nyári lakban érzi jól magát, ahol kitombolhatja zaklatott szexuális érzelmeit. Meleg férfiakkal találkozik. Ellenben egy idő után rájön, hogy jobban vonzódik lánya egyik osztálytársa, a 12 éves Johannes-hez.
A Larsen családot Johannes meglátogatja. Vonzódik Elisabeth-hez, akivel együtt tanulnak. Végül Markus meghívja a fiút a nyári lakba, ahol kikérdezi a családi helyzetéről. Annak örül, hogy a nyári lakban tartózkodik.
A film nagy erénye az a szuggesztivitás, amellyel ezt az egyébként fanyar helyzetet bemutatja. A pedofil lelki világát jeleníti meg, a kezdeti bizonytalanságtól hogyan jut el a tettlegességig. Érzékelteti a gyermekhez való közeledésnek az árnyalatait: meghittnek tartott beszélgetések, kisebb értékű ajándékok, támogatás felajánlása, majd szexuális közeledés. A 12 éves fiú magatartásában is változás figyelhető meg. Tetszik neki, érdeklődést tanúsít Elisabeth iránt. De amikor rájön, hogy Markus erősen vonzódik hozzá, belemegy a „játékba” azért, hogy pénzt szerezzen az apjának. Zsarolja a férfit, majd elmegy a családhoz, és ott leleplezi Markus másik életét.
Sten Jacobs hitelesen alakítja Markust, az elfoglalt üzletembert. És azt, miként válik a pedofil érzelmek rabjává. Meggyőző külsejű, sikeres üzletember, környezetével szemben rendkívül udvarias férfi számára a nyári lak lelki menedéket jelent. A világ előtt eltitkolt, elfojtott szexuális küzdelmeit gyakorolhatja és túlélheti.
Anna Altmann a feleség szerepében egy magányos nőt alakít. Lényegében elhihető, nem ismeri a férje szexuális küzdelmeit, perverzióit. Azt gyanítja, valami nincs rendben, mert a férje állandóan arra hivatkozik, hogy a cégnél tartózkodik. Egyetlen, aki megérzi Markus szexuális vonzódását a fiúhoz, az a lánya volt. Megkérdezi tőle, miért keresi az apját.
Johannest alakító Jasper Fuld a kamasz szemével nézi a világot. Értelmes, rájön, hogy a helyzetet a maga javára is felhasználhatja. Rendkívül elszánttá válik, amikor zsarolni kezdi Markust. Érdekes az, ahogyan fellép ez a 12 éves kamasz a pedofillel szemben.
Szereposztás: Sten Jacobs (Markus Larsen), Anna Altmann (Christine Larsen), Nina Splettstöber (Elisabeth), Jaspar Fuld (Johannes Degenhardt), Stephan Bürgi (Christopher Degenhardt).
Rendező, forgatókönyvíró, vágó és producer: Curtis Burz. Operatőr: Peter Sebera, Andreas Gockel. Zene: Bastian Schick.
A filmet több nemzetközi filmfesztiválon mutatták be: 2014-ben az Achtung Berlini Filmfesztiválon, a Montreali World Filmfesztiválon, a lengyelországi LGBT Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint 2015-ben a TIFF-en.

Kolozsvári közönségtalálkozó

Kolozsváron a filmbemutatás után közönségtalálkozót tartottak, ahol jelen volt Sten Jacobs is, aki a Markus szerepét alakította. A filmszerepének megformálásáról beszélt. Íróilag meghatározott szerepet alakított, akinek megvan a maga története. Sten Jacobs szerepe alakításának érdekében dokumentációt gyűjtött. Megkeresett olyan embereket, akiknek ilyen hajlamuk van. Afelől érdeklődött, tulajdonképpen mi vonzotta őket a gyermekek felé. Megtudta, hogy a gyermeki tisztaságot, naivságot igénylik és ez vonzza őket. A filmezés során a gyermeki naivságot, ártatlanságot akarata megjeleníteni. Azt, hogy egyesek, miként élnek vissza a gyermek lelki tisztaságával.
A nézők részéről kérdés hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a gyermekszereplők, miként élik meg a forgatás alkalmával fellépő emocionális hatásokat, amikor is pedofil emberek viselkedési sorozatával találkoztak. Ezek számukra nem jelentenek megrázkódtatást?
Amint Sten Jacobs kifejtette, a fiatal szereplőknél tudatosították, hogy a színész végső fokon bizonyos szerepeket személyesít meg. A szerep nem azonos az előadóval. A filmszínész rendezői utasításra alakítja szerepét. A 11 éves Nina az egy nagyon híres színésznő lánya.
Jaspar Fuld, a Johannes Degenhardt szerepét alakító ifjú, már eddig 5 filmben szerepelt. Rendkívül széles tömegeket érint a film, a maga sajátos eszközeivel. A gyermekek filmbeli foglalkoztatásával kapcsolatban a szülők beleegyezését kellett kérniük.
Pszichológus szerint a film tabutémát elemez, a maga sajátos eszközeivel. Még akkor is, ha egyesek tisztában vannak azzal, hogy ilyen emberek léteznek, eltitkolják az információt. Nem beszélnek róla.
Curtis Burz rendező, színész és író. Medgyesen született. Majd családjával Németországban telepedtek le. Évekig, mint terapeuta a pszichiátria felvételi osztályán dolgozott. A fiatalok viselkedési problémáival foglalkozott. A filmből kisugárzik az, hogy az alkotó rendkívül jól ismeri a kamaszok lelki világát. A német közvélemény előtt is tabunak számít a film tematikája.
A film nagy erénye, hogy nem moralizál. A nézőre bízza, gondolkozzon a látottakon. Keresse meg a potenciális megoldásokat.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter