Nyári egyetem a migrációról és a demográfiáról

Nyári egyetem a migrációról és a demográfiáról
Hétfőn nyitották meg Váradon a XII. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet, melynek témája az idén a demográfia és a migráció. Három éves szünet után rendezték meg ismét a KMNYE-t.

A demográfia és migráció a Kárpát-medencében – a múlttól a jövőig című, augusztus 9–15. között Nagyváradon zajló XII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem (KMNYE) tudományos része a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) zajlik, a napközben elhangzó előadások után pedig a résztvevők esténként bulizással zárják a napot különböző vendéglátóipari egységekben, hiszen, amint a hétfő délutáni megnyitón Szabó Levente, az első KMNYE szervezője elmondta: ennek a rendezvénysorozatnak jellemzői közé tartozik a kulturált szórakozás és a bulizás is a szakmaiság, valamint a hovatartozás erősítése mellett.

Megújítható a társadalom

Kedves Péter, az idei évad főszervezője elmondta: három éves szünet után kerül ismét megrendezésre a nyári egyetem, míg Ráksi Lajos, a PKE egyetemi lelkésze azt emelte ki, hogy a nyári egyetem összehozza a különböző országokból érkező hallgatókat, és aktuális kérdésekre keresnek együtt válaszokat. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a reformokról és a megújulásról, illetve azok folyamatos elmaradásáról beszélt, és mint mondta, a mai fiatalok a letéteményesei annak, hogy a világot fel lehet rázni, és megújítható a társadalom. Balogh Brigitta, a PKE tudományos titkára bátornak nevezte a szervezőket, mert megpróbálnak szembenézni a kényelmetlen kérdésekkel, márpedig a migráció egy ilyen kényes probléma manapság. A megnyitón beszédet mondott Szabó Zsolt, a Balassi Intézet főigazgató-helyettese, a rendezvény fővédnöke, Nagy Domonkos, a Rákóczi Szövetség nevében, valamint Stere Stamule, aki a Konrad Adenauer Alapítványt mutatta be a jelenlevőknek. A megnyitó után levetítették Lukács Csaba és Marossy Géza Határon 1988–89 című dokumentumfilmjét, majd pódiumbeszélgetés következett a rendezőkkel.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter